Paralimpia 2024: a várható eső miatt változik a paratriatlon programja

Vágólapra másolva!
2024.08.29. 15:45
A paralimpián is gondot okoz a Szajna vízminősége (Fotó: Getty Images)
A várható esőzések miatt változtattak a triatlonosok programján a párizsi paralimpián.

Az egy hónappal korábbi olimpiához hasonlóan továbbra is gondot okoz, hogy kedvezőtlen időjárás esetén romolhat a Szajna vízminősége. Ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy az eredetileg két napra, vasárnapra és hétfőre tervezett 11 versenyt végül egy napon, vasárnap rendezik meg.

A szervezők ezúttal előzőleg A-, B- és C-tervvel is készültek, ezekről korábban az egyetlen magyar paratriatlonos, Mocsári Bence edzője beszélt.

„A paraversenyzőket nem lehet beengedni olyan erős sodrású folyóba, mint az épeket, hiszen a súlyosabb sérültségi kategóriába tartozó sportolók egyszerűen nem tudnának felfelé haladni a folyóban. Így három forgatókönyvvel készülnek a szervezők. Az A-terv, hogy egy rendes körpályát jelölnek ki a Szajnában, de ehhez az kell, hogy tiszta legyen a víz és gyenge a sodrás. A B-terv szerint – ha tiszta a víz, de túl erős a sodrás –, csak lefelé kell majd úszni, tehát feljebb viszik a rajtot, mint ahol az olimpián volt. A C-terv pedig a duatlon, vagyis törlik az úszást és marad a futás, illetve a kerékpár. Bence jó úszó, nagyon remélem, hogy az A-terv szerint mehet a verseny” – idézte korábban a hazai szövetség közleménye Tóth Szilárdot.

A versenyzők ma már edzhettek a folyóban és a tervek szerint pénteken, majd szombaton is ismerkedhetnek a körülményekkel.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik