A Gladiátor zenéjével fogadták Kistokajban Guzi Blankát

Vágólapra másolva!
2024.08.16. 14:10
Meglepték Kistokajon Guzi Blankát (Fotó: MTI/Lakatos Péter)
Kistokaj apraja-nagyja megjelent azon a „meglepetésbulin”, amit a Párizsból hazatérő olimpiai negyedik helyezett öttusázó, Guzi Blanka tiszteletére csütörtökön rendeztek a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei községben.

„A hazaérkezésem óta csütörtök délután tudtam először hazamenni Kistokajba a szüleimhez. Lepakoltam, beszélgettünk, kicsit megpihentem, majd a család közös fagyizást javasolt. Én meg gyanútlanul elhittem ezt a kamuszöveget, és tényleg fagyizni készültem. A faluháznál döbbentem rá az átverésre, amikor megláttam a sok embert, és felcsendült a Gladiátor film zenéje” – mondta az MTI-nek a DVTK 25 éves versenyzője, aki sírva fakadt, amikor besétált az őt váró emberek gyűrűjébe.

Guzi Blanka elárulta, hogy azért fogadta őt ez a zene, mert az olimpia után többször elmondta, hogy a Versailles-i kastély parkjában rendezett versenyen úgy érezte magát, mint amikor a filmben Maximus nevét skandálta a tömeg.

„Megható volt, hogy eljöttek a kistokaji általános iskolai tanáraim és az osztályfőnököm, és ott voltak a miskolci gimnáziumi tanáraim is. No meg rokonok, barátok, és sok olyan ember, akiket nem is ismerek. Bernáth József polgármester úr köszöntője után én is mondtam néhány mondatot, bár a meghatottságtól nehezen tudtam beszélni” – mondta Guzi Blanka, akit elhalmoztak ajándékokkal, és persze rengeteg közös fotó készült.

„Az időérzékemet is elvesztettem a sok élmény hatása alatt. Azt hiszem, délután ötkor kezdődött az ünnepség, majd meghívtak a helyi presszóba, ott csocsóztunk és beszélgettünk hajnali kettőig. A nagyobb beszámolómat is akkor tartottam. Megható volt, amikor a volt tanáraim azt mondták, hogy akkor sem lennének büszkébbek rám, ha megnyerem az olimpiát” – elevenítette fel a hosszúra nyúlt ünneplés pillanatait a sportoló.

Az újdonsült olimpiai negyedik helyezett öttusázó néhány napig a családdal marad, majd ingázni fog Kistokaj és Budapest között. Bár nem tud róla, úgy gondolja, érik még meglepetések a közeljövőben. Egyet viszont már elárultak neki: augusztus 24-én ő végzi majd el a kezdőrúgást a DVTK–Kecskemét élvonalbeli labdarúgó-mérkőzésen.
 

Párizs 2024
2024.08.11. 13:59

Párizs 2024: Úgy éreztem magam, mint Maximus a Gladiátorban – Guzi Blanka

„Csodálatos volt a hangulat, ennek a töredéke szokott lenni a versenyeken.”

 

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 11. rész, Martinek János

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:18

Gyenesei Leila: Óriási versenyt nyertünk meg az öttusa-vb rendezési jogáért

Egyéb egyéni
2025.09.10. 16:55

Ismert sportolók mutatták be a DVTK Jegesmedvék új mezét – képek

Jégkorong
2025.09.04. 16:38

Guzi Blanka: A világ mázlistája vagyok, hogy ilyen jó életem van!

Egyéb egyéni
2025.09.02. 09:21

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52

Belák János: Ilyen eredményre van szüksége a magyar öttusának

Egyéb egyéni
2025.09.02. 07:35

Öttusa-vb: Guzi Blanka ezüstérmet szerzett Kaunasban; Halil történelmet írt

Egyéb egyéni
2025.08.30. 19:46

Öttusa-vb: egyiptomi arany a férfiaknál, Szép remek laser runnal 5. Kaunasban

Egyéb egyéni
2025.08.30. 15:20
Ezek is érdekelhetik