Világkiállítás az olimpia árnyékában

 
Érdekes elegyet alkotott 1904-ben St. Louisban a világkiállítás és a harmadik modern kori olimpia. A szervezés, a szabályok és a lebonyolítás kiforratlanságai ma már elképzelhetetlen, megmosolyogtató és elképesztő eseményeket szültek. A faji megkülönböztetés egyike volt azoknak a jellegzetességeknek, amelyek a harmadik évezredben szóba sem jöhetnének. A nyílt szegregáció akkoriban még teljesen természetes volt, így a sötét bőrű sportolóknak jóformán esélyük sem volt kiharcolni az olimpiai részvételt. Legtöbbjük a világkiállítás keretein belül rendezett Antropológiai napokon mutathatta meg, mire képes. Az etnikai kisebbségeknek külön sportversenyeket írtak ki, amelyeken többek között indián törzsek bennszülöttjei, pigmeusok, patagónok és kafferek mérték össze erejüket, ügyességüket egymással.

Akkoriban teljesen normális volt a rasszok elkülönítése, ennek ugyanakkor főleg a tényleges civilizációs különbségek támasztották alá jogosságát, hiszen az ágyékkötőben maguk által faragott íjakkal célba lövő bennszülöttek valóban elmaradtak képzettségben a sportokat hobbiként vagy akár „profiként” űzőktől – még akkor is, ha a mai fogalmaink jelentéstartalma a profizmusról össze sem hasonlítható az akkorival. Más kérdés persze, hogy az elkülönítés oka vagy következménye volt-e a meglévő különbség, de ennek boncolgatására nem ezek a hasábok a legalkalmasabbak.

A St. Louis-i publikum mindenesetre a kor normái szerint valónak találta a színes és a fehér bőrű sportolók elkülönítését, mindössze ketten „ugrották át” a két rassz közé emelt falat és vettek részt színes bőrűként az olimpián. Egyikük, az amerikai George Poage kétszer is dobogóra állhatott, 200 és 400 méteres gátfutásban egyaránt harmadik lett. A Dél-Afrikából jött zulu futó, Len Taunyane már kevésbé volt sikeres, kilencedik lett a maratoni versenyen, igaz, legalább célba ért, nem úgy, mint a rajthoz álló harmincas mezőny több mint fele.