„Olyan attitűddel léptek pástra a magyar férfi párbajtőrözők, amely már az ellenfeleket is átgondoltabbá teszi”

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2024.08.14. 20:02
Fotó: Árvai Károly
A Nemzeti Sportrádió vendége volt Dancsházy-Nagy Tamás, a párizsi olimpián aranyérmet nyerő férfi párbajtőrcsapat vezetőedzője. A szakember beszélt arról is, hogy miként állt össze a csapat, mi volt a szerepe Siklósi Gergelynek, a felkészülésről, az olimpiáról.


„A párizsi olimpiára való felkészülés során két út állt előttem: vagy Siklósi Gergő köré építek egy csapatot, vagy behozom ezt a fiatal társaságot (Andrásfi Tibor, Nagy Dávid, Koch Máté), és Gergőt építem be ebbe a csapatba. A B-opció mellett t tettem le a voksomat. Az első időszakban a fiatalok vívtak, és inkább Gergő ült a padon. Olyankor állt, be, amikor kiélezett szituációkban „segíteni kellett a csapatnak”, vagy szükség volt Gergő jelenlétére, megjelenésére, átütőerejére. Az évek alatt felnőttek a srácok arra a szintre, hogy nem kellett őket trenírozni, gyakoroltatni. Mind a négy srác olyan komoly attitűddel rendelkezett, amely már az ellenfeleket is átgondoltabbá teszi.”

A teljes beszélgetés:

 

 

 

Legfrissebb hírek

Szuper Levente tanácsa Szongoth Dománéknak: Hosszú és kemény az út, felfogás kérdése, hogy valaki megijed tőle, vagy fejest ugrik bele

Jégkorong
3 órája

Wladár Sándor: A jövő eredményessége egyértelműen az edzők kezében van

Úszás
2025.05.25. 11:22

Horváth Bence: Mindig arról szólt az esszém, hogy profi sportoló legyek Skandináviában

Jégkorong
2025.05.23. 19:19

Schmidt Ádám vendégül látta a két 85 éves népszerű rádióst

Egyéb egyéni
2025.05.23. 18:59

Megragadna a pólóválogatottban Szécsi Zoltán fia

Vízilabda
2025.05.22. 10:03

Jégkorong-vb: Jelenleg ez a realitás – Benk András

Jégkorong
2025.05.21. 15:46

Csongvai Áron célja, hogy ezúttal pályára is lépjen a válogatottban

Magyar válogatott
2025.05.20. 21:27

A Nemzeti Sportrádió köszöntötte a 85 éves Novotny Zoltánt és Radnóti Lászlót

Egyéb egyéni
2025.05.19. 20:12
Ezek is érdekelhetik