„Nem hittem el, hogy ez történik velem” – Érdi Máriát súlyos probléma hátráltatta az olimpián

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2024.09.02. 17:04
Fotó: Facebook/Érdi Mári
Érdi Mária a közösségi oldalán számolt be arról, hogy milyen megpróbáltatásoknak volt kitéve már az olimpia előtt, és hogy milyen körülmények között kellett versenyeznie vitorlázásban a párizsi játékok idején.

 

Érdi Mária problémájáról már korábban is lehetett tudni. A 26 éves kiválóság (arany)éremesélyesként indult Párizsban, ám kijelentette, hogy aligha lesz olimpiai bajnok a francia fővárosban.

„Nem leszek olimpiai bajnok Párizsban… Sajnos egy visszatérő deréksérülésem, amivel évek óta küszködöm, kiújult július elején. Annak ellenére, hogy mindent megpróbáltunk az orvosokkal és a fizioterapeutákkal, a helyzet egész hónapban csak romlott, nem tudtam semmilyen érdemi edzésmunkát végezni… Ennek ellenére még mindannyian bíztunk benne, hogy menni fog, amit elterveztünk: az aranyéremért vitorlázás” nyilatkozta még augusztus elején.

Érdi hétfőn a Facebook-oldalán további részletekkel szolgált a körülményekről:

„Megszokott, hogy amikor a körülmények nehézzé válnak, a sportolók eltűnnek a közösségi médiából. Hogy őszinte legyek, valahogy és is így akarok tenni… :-D. De azt hiszem, fontos a követőimnek és a gyerekeknek, aki egy napon olyanok szeretnének lenni, mint én, hogy lássák, a színfalak mögött néha milyen szívfacsaróan nehéz lehet az egész.

Ezek a képek tíz nappal az első verseny előtt készültek. Az utolsó pillanatban haza kellett repülnöm, hogy enyhítsenek az ideget érintő nyomáson és az ebből eredő fájdalmon a lábamban, amit porckorongsérv okozott. Megrémültem, és nem hittem el, hogy ez történik velem.

Még mindig próbálom megérteni, hogy pontosan mi történt, és hogy miért fordultak rosszra a dolgok, pont ilyenkor…

Szóval azt szeretném mondani, hogy néha teljesen mindegy, milyen keményen küzdesz, az álmok összetörhetnek. Sokféle oka lehet ennek, és igazságtalannak tűnhet.

Még mindig messze vagyok a teljes egészségtől, de tovább harcolok az álmaimért!

Óriási köszönet mindenkinek, aki mellettem áll ezekben a hónapokban.”

A párizsi olimpián Érdi Mária, aki az ILCA 6-os kategóriában versenyzett, nem jutott el az éremfutamig. Bár két futamot is megnyert, az első néhány futamban a sérülése miatt nem tudott a tudásához méltóan szerepelni. Végül a 14. helyen végzett.

 

 

Legfrissebb hírek

A Raiffeisen Fifty-Fifty győzelmével kezdődött meg a 90. balatoni vitorlásszezon

Egyéb egyéni
2025.05.24. 19:20

ILCA-vb: Vadnai Jonatán és Érdi Mária Los Angelesben, majd az Eb-n folytatja

Egyéb egyéni
2025.05.22. 11:30

ILCA-vb: Vadnai Jonatán negyedik, Érdi Mária 14. lett

Egyéb egyéni
2025.05.17. 12:18

Vitorlázás: Vadnai 16., Érdi 25. az első futamok után az ILCA-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.16. 14:25

Csütörtökön sem tudtak futamot rendezni az ILCA-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.15. 13:24

Vitorlázó Amerika-kupa: Nápolyban lesz a 2027-es verseny

Egyéb egyéni
2025.05.15. 13:09

Vitorlázás: szerdán sem tudtak futamot rendezni az ILCA-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.14. 12:43

ILCA-vb: hétfőn és kedden sem tudtak futamot rendezni

Egyéb egyéni
2025.05.13. 16:23
Ezek is érdekelhetik