Varga Zsolt úgy érzi, elég volt az olaszokkal közös felkészülésből

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2024.07.20. 09:30
Varga Zsolt szerint a közös felkészülés végére fesztültté vált a helyzet a magyar és az olasz csapat között (Fotó: Koncz Márton)
A párizsi olimpia jövő hétvégén rajtoló férfi vízilabdatornájára készülő magyar válogatott szövetségi kapitánya, Varga Zsolt szerint volt erő csapatában pénteken este, amikor ötméteresekkel kikapott az olasz együttestől a szicíliai Szirakúzában rendezett felkészülési mérkőzésen.

A magyar szövetség honlapja felidézte: azt követően, hogy egy héttel korábban a margitszigeti Domino Trans tornán az olaszok 13–11-re kerekedtek felül, ezúttal a magyar válogatott a második negyedtől végig vezetett a remeklő balkezesek, Zalánki Gergő és Vámos Márton vezérletével, a záró felvonás elején három találattal is. Az utolsó hét percben viszont nem tudott betalálni, 10–10 után az ötméterespárbajban pedig a hazaiak koncentráltak jobban, így 15–14-re megnyerték a találkozót.

„Abszolút más volt a képe a játéknak a múlt héthez képest. Ezzel a túrával elégedett vagyok eddig, rendkívül hasznosnak éreztem a meccs előtti gyakorlásokat, a japánok elleni két negyedet, vagy a csütörtök esti olaszok elleni kétkaput – értékelt a weboldalon Varga Zsolt. – Rosszul kezdtünk, fordítottunk, ma délelőtt volt kis fórozás is, és most a meccs is sokat adott. Igaz, nagyjából mostanra elérkezett oda a két csapat, hogyha még egyszer játszanánk, szerintem nem úsznánk meg komolyabb összetűzések nélkül. Persze, mint mindig, amikor ennyit edzünk és meccselünk az olaszokkal, beleértve a Budapesten együtt töltött időt is, akkor ez benne van a pakliban.”

A szövetségi kapitány szerint „kezdett összeállni” a védekezés, ugyanakkor „kellettek ezek a gyakorlások, hogy egyre feszesebbé váljunk hátul, kialakuljon a játékosok közötti kommunikáció, és így egy jó, biztonságos védekezést tudjunk csinálni”.

„Hogy az utolsó hét percben miért nem tudtunk gólt lőni, illetve az, hogy a meccs miért alakult így... Nos, mindig vissza kell nézni, ami történt, nem akarnék komolyabb minősítéseket tenni, de a hazai játékvezetők azért elég komolyan beleszóltak a meccs történetébe: amikor be kellett volna avatkozni, nem tették, amikor nem kellett volna, egy apró huzavonáért kiküldték Vámos Marciékat” – vélekedett Varga Zsolt.

„A lényeg azonban az, hogy ezt a nyomást elbírva, jó blokkokkal, jó védésekkel haladtunk előre, volt erő a csapatban. A folytatásban is mindent megteszünk, hogy történjék bármi a parton, a vízben még erősebbek legyünk” – tekintett előre a szövetségi kapitány.

A magyar csapat Barcelonában a spanyolokkal folytatja a felkészülést, majd jövő csütörtökön indul Párizsba. Az olimpián a válogatott jövő héten vasárnap vívja első csoportmérkőzését a házigazda franciák ellen, majd a spanyolok, a japánok, az ausztrálok és a szerbek következnek.

Párizs 2024
2024.07.19. 22:46

Biztató játék, férfi vízilabdázóink szétlövéses vereséget szenvedtek az olaszoktól

A játék képe sokkal biztatóbb volt, mint egy hete – a legfontosabb, hogy van mire építenie a válogatottnak.

 

Legfrissebb hírek

A fiatalos lendületet és a rutint ötvözi a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
2025.02.10. 18:14

Jansik, Vámos és Vogel is visszatért a férfi vízilabda-válogatottba

Vízilabda
2025.02.07. 13:49

Varga Zsolt: Rá kell éreznünk, hogy mikor tapossunk a gázra

Vízilabda
2025.01.15. 11:06

Manhercz Krisztián: Egyelőre az út elején vagyunk

Vízilabda
2025.01.14. 13:48

Nagyon sima vereség a spanyoloktól a vízilabda-vk-selejtező döntőjében

Vízilabda
2025.01.12. 19:23

Férfi vízi vk-selejtező: a görögök kiütésével döntős a magyar válogatott

Vízilabda
2025.01.11. 18:12

Férfi vízilabda vk-selejtező: a magyar válogatott fölényes győzelemmel elődöntős

Vízilabda
2025.01.10. 14:39

Montenegróban rendezik a férfi vízilabda világkupa nyolcas döntőjét

Vízilabda
2025.01.10. 12:25
Ezek is érdekelhetik