Párizs 2024: összesen 31 orosz és fehérorosz induló lesz

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.07.18. 14:24
Danyiil Medvegyev is ott lesz Párizsban (Fotó: Getty Images)
Összesen 15 orosz és 16 fehérorosz sportoló vesz részt semleges színekben a jövő pénteken kezdődő párizsi olimpián.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) csütörtökön hozta nyilvánosságra név szerint, hogy kik fogadták el a felkínált meghívást, a lista egy-egy fővel csökkent a múlt heti közléshez képest.

A 15 orosz sportoló közül hét teniszező, a legnagyobb sztár a US Open-győztes Danyiil Medvegyev, rajta kívül ott lesz a francia fővárosban a Roland Garroson elődöntős Mirra Andrejeva, valamint az éppen a budapesti tenisztornán szereplő Diana Snajder.

Teniszen kívül még kerékpározásban, kajak-kenuban, úszásban és tornában lesz orosz sportoló. Fehéroroszország birkózásban, súlyemelésben és tekvondóban képviselteti majd magát az ötkarikás játékokon.

Az Ukrajnában zajló katonai invázió miatt Oroszország és Fehéroroszország a csapatsportágakban nem vehet részt az olimpián, és a két ország versenyzői az egyéni sportágakban is csak semlegesként indulhatnak. Minden kvalifikált sportolónak át kellett esnie a NOB által kijelölt háromtagú testület átvilágítási folyamatán. A kritériumok közé tartozott, hogy nem támogatta nyíltan az ukrajnai háborút, és nincs kapcsolata semmilyen katonai vagy biztonsági szervezettel.

Három éve, Tokióban 330, illetve 104 fős volt a két ország ötkarikás delegációja.

 

Legfrissebb hírek

Semlegesként visszatérhetnek az orosz vitorlázók

Egyéb egyéni
2025.07.24. 13:56

Az orosz női válogatott ott lehet a sakkcsapat-világbajnokságon Linaresben

Egyéb egyéni
2025.07.22. 13:00

Birkózás a békéért: 6–4-re verték az oroszok az amerikaiakat a KIMBA-n

Birkózás
2025.07.22. 09:16

Ovecskin az orosz jégkorong-válogatott visszavételét sürgeti

Jégkorong
2025.07.21. 15:56

„Meg fogjuk védeni sportolóink jogait” – a CAS-hoz fordul az Orosz Szánkószövetség

Egyéb egyéni
2025.07.17. 10:46

Vizes vb: az orosz és a fehérorosz érmeket is számolják

Vizes vb 2025
2025.07.13. 13:01

Milánó 2026: a NOB szeptemberben határozhat az oroszok részvételéről

Egyéb egyéni
2025.06.26. 17:54

Semlegesként visszatérhetnének az orosz tornászok

Torna
2025.06.13. 11:32
Ezek is érdekelhetik