Ötkarikás történetek: Csollány Szilveszter, a gyűrűk ura

„MEG KELL, HOGY LEGYEN, meg kell, hogy legyen… mert ha nincs meg, akkor nincs igazság” – ismételgeti Méhes Gábor, az M1 kommentátora, miután Csollány Szilveszter befejezi gyakorlatát a gyűrűn. Néhány másodperccel később kiírják a pontszámot, 9.850. Szilas hatalmasat ugrik örömében, merthogy olimpiai bajnok. Történik ez 2000. szeptember 24-én a sydney-i SuperDome-ban, ahol embert annyira nem ünnepeltek még, mint az akkor harmincéves magyar tornászt. Négy évvel korábban Atlantában Csollány második lett, akkor azt gondolta, az volt pályafutása csúcsa, az év végén pedig úgy döntött, visszavonul. Ám 1997 elején egy visszatérő álom hatására újrakezdte, a következő olimpiát pedig remek formában, Eb-győztesként várta. A döntőben utolsóként került rá a sor, így már előre tudta, mennyi pont kell a győzelemhez. Egy lefüggéssel kezdett, amit Szent Péter követett, majd fecske és tolódás támaszmérlegben. Rezzenéstelen arccal és gyűrűvel ereszkedett, ekkor már ovációban tört ki a közönség, a leérkezés után pedig Szilas is önfeledten emelhette magasba karjait, a csúcsra ért.

Két évvel később Debrecenben világbajnoki címmel bővült az éremgyűjteménye, sikeres sportolói pályafutását 2003-ban zárta le, 2000-ben és 2002-ben is az év férfi sportolójának választották itthon. Később edzőnek állt, de dolgozott a vendéglátóiparban is. 2020 decemberében, húsz évvel olimpiai bajnoki címét követően arról beszélt a Nemzeti Sportnak, hogy azóta sem tudta megtalálni a helyét a civil életben. „Nincs fix állásom, mindig voltak munkáim, amelyek részben kielégítettek, részben nem. (…) Ha el tudnám mesélni, mit éltem át 2003 után…” – mondta akkor, felelevenítve, hogyan lett belőle pultos egy bárban.

2021. december 6-án jött a hír, hogy az akkor már hetek óta koronavírusos 51 éves olimpiai bajnok állapota súlyos, lélegeztetőgépre tették. Néhány héttel később, 2022. január 24-én elhunyt.

„Csollány Szilveszter volt a nagy példaképem, az olimpiai aranyérme döbbentett rá arra, hogy talán én is odaérhetek a legjobbak közé. Tizenöt éves voltam ekkor, két esztendővel később pedig már együtt léphettünk pódiumra a magyar válogatott tagjaként a debreceni világbajnokságon. Isten veled, Szilas” – emlékezett meg róla Berki Krisztián, aki 2012-ben lólengésben lett olimpiai bajnok.