Akár duatlonná is válhat a triatlon a párizsi olimpián

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2024.07.05. 23:23
A III. Alexander-híd, melynek közelében rendeznék a triatlonversenyeket és a nyílt vízi úszást (Fotó: Getty Images)
A párizsi olimpia szervezői nyilvánosságra hozták, hogy mit tesznek akkor, ha a játékok idején úszásra alkalmatlannak tartják a Szajna vizét, amely nagyon fontos szerepet kap a programban – számolt be a hírről az AP hírügynökség.

 

A program szerint a párizsi olimpián a triatlon úszószámát és a nyílt vízi úszást is a Szajna vízében rendezik meg. Azonban jelenleg még mindig nem megfelelő a vízminőség, például az E. coli baktérium szintje a biztonságos felett van, ami kérdéseket vet fel az eredeti tervekkel kapcsolatban.

A szervezők pénteken megerősítették, hogy rendelkeznek B-tervekkel is. A vonatkozó eseményekre július 30. és augusztus 5. között kerül sor, de néhány nappal elhalaszthatják, ha a körülmények kedvezőtlenül alakulnak.

„Van rá esély, hogy az évszakhoz képest eltér majd az időjárás, és ez óvatosságra int” – közölték a szervezők.

A legrosszabb esetben, ha a heves esőzések hatással lesznek a Szajna sodrására, és megemelik a baktériumszintet, a triatlon duatlonná válhat, törölve az úszószámot. A nyílt vízi úszást pedig áthelyezhetik a kelet-párizsi Vaires-sur-Marne régióba, a főváros külső kerületébe – a Tengerészeti Stadion ad otthont az evezésnek és a kajak-kenu-versenyeknek is.

Mindazonáltal a szervezők reménykednek abban, hogy a Szajna vízminősége megfelelő lesz. A legfrissebb mérések alapján az elmúlt napokban a folyó minősége jelentősen javult, köszönhetően a melegebb, naposabb időjárásnak.

 

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

Kindl Gábor: Szeretnénk ezeket az élményeket Magyarországra is elhozni

Egyéb egyéni
2025.09.02. 11:44

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

„Nehéz volt az idáig vezető út” – Bicsák Bence az Eb-ezüstérem után

Egyéb egyéni
2025.09.02. 08:00

Dévay Márk és Kropkó Márta volt a legjobb magyar a francia riviérán

Egyéni
2025.08.31. 20:05

Bicsák Bence ezüstérmes a triatlon Európa-bajnokságon!

Egyéb egyéni
2025.08.31. 19:17
Ezek is érdekelhetik