A nyolc közé kerülés a hétpróbázó Krizsán Xénia célja a párizsi olimpián

Vágólapra másolva!
2024.07.18. 16:15
Krizsán Xénia (Fotó: tf.hu)
A legjobb nyolc közé kerülés a hétpróbázó Krizsán Xénia célja a párizsi olimpián.

 

„A párizsi lesz a harmadik olimpiám, az előző játékokról egy-egy 16. és 13. helyezésem van. Ezeket mindenképpen szeretném túlszárnyalni, és bekerülni a legjobb nyolc közé” – nyilatkozta csütörtökön a Testnevelési Egyetem honlapján Krizsán.

A hétpróbázó a tavalyi, budapesti világbajnokságon negyedik, az idei, római Európa-bajnokságon nyolcadik lett. Az elmúlt hónapokban sérüléssekkel és betegséggel is bajlódott, de már teljesen egészséges.

„Nagyon kemény edzések szerepelnek most a programban, kezdek kifejezetten jó állapotba kerülni, erősnek és magabiztosnak érzem magam” – mondta a 31 éves sportoló, aki augusztus 8-án és 9-én szerepel majd a párizsi ötkarikás játékokon.

„Azt szokták mondani, hétpróbában 25 és 30 év közötti életkorban tudják kihozni magukból a legtöbbet a nők, de edzőm, Szabó Dezső megnyugtatott, hogy harmincon túl is sikerülhet, és magam is úgy érzem, bennem van a jó eredmény” – magyarázta.

Hozzátette: a következő, Los Angeles-i olimpiát már nem látja maga előtt, de az biztos, hogy 2025-ben is szeretne versenyezni.

 

Legfrissebb hírek

Krizsán Xénia és Halász Bence az év legjobb atlétája, elbúcsúztatták a visszavonuló Pars Krisztiánt

Atlétika
2024.11.15. 21:34

„A kultúránk része, hogy a sportban a legkiválóbb nemzetek közé tartozunk” – Hankó Balázs a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
2024.10.17. 15:59

Gazsó Alida Dóra: Nem szeretném úgy abbahagyni, hogy nincs egy olimpiai aranyam

Kajak-kenu
2024.10.17. 09:54

Krizsán Xénia: A világbajnokságon még szeretnék szerepelni

Atlétika
2024.10.07. 14:06

Címlapsztori: „A mélypontokon a másik ereje adta az inspirációt”

Párizs 2024
2024.09.14. 07:11

„Öltönyben vagyok, nem fogok itt vadulni. De ha a B-középben lennék, akkor igen.”

Párizs 2024
2024.09.11. 12:38

„Nem hittem el, hogy ez történik velem” – Érdi Máriát súlyos probléma hátráltatta az olimpián

Egyéb egyéni
2024.09.02. 17:04

Kós Hubert máris edzésbe állt

Úszás
2024.09.02. 12:16
Ezek is érdekelhetik