A gólvadász elejtette zsákmányát: Pazzini háromszor mutathatta be V-betűs ünneplését (Fotó: Reuters)

Új embereinek többségét (Bojan Krkic, Nigel de Jong) a kispadon hagyta az AC Milan edzője, Massimiliano Allegri, Giampaolo Pazzinit viszont bevetette – az Intertől elhozott csatár volt az első félidő főszereplője a Bologna elleni bajnokin.

A Milan először Kevin-Prince Boateng jó szabadrúgásával ijesztett rá a Bolognára (Federico Agliardi a helyén volt), majd a 16. percben Pazzini tört be a tizenhatoson belülre, némi közelharc után elesett Nicolo Cherubin mellett, ezzel tizenegyest harcolt ki. A hazaiak reklamáltak, de hiába, Pazzini pedig bevágta a megítélt büntetőt, megszerezve első gólját a Milan mezében.

A Bologna részéről Alessandro Diamanti és Szafir Szliti Taider egyenlíthetett volna (nem tették, a kaput sem találták el), majd Antonio Nocerino egy buta szabálytalansággal büntetőt hozott össze, amelyet Diamanti már gólra váltott.

A hazaiaktól a második félidő elején Tiberio Guarente lőtt a hosszú sarok mellé – Abbiati megkönnyebbülten konstatálta, hogy a labda kifelé húz –, a Milan pedig meddő próbálkozásokkal rukkolt csak elő. Egészen a 77. percig, amikor Pazzini megint bemutathatta a fordított V-s gólörömöt: a center vércseként csapott le az Agliardi által kiejtett labdára, és a hálóba továbbított. A könnyű beadást kiejtő bolognai kapust egészen biztosan nem dicsérik meg...

Pazzini munkálkodásának még nem volt vége, a 85. percben Nocerino lövésébe beleérve megszerezte saját maga harmadik gólját, no meg csapatának a három pontot – a csatár a jól végzett munka büszkeségével jött le a 89. percben. A Milan javított az első forduló eredményén, bár még a játékon továbbra is van mit javítania.

 BOLOGNA–AC MILAN 1–3
 

 

A meccs hőse pedig elmondhatja, Milánó mindkét felében remekül kezdett: első interes meccsén (3–2 a Palermo ellen) két gólt szerzett, kiharcolt egy büntetőt (azt Samuel Eto'o váltotta gólra), most pedig milanosként triplával tette le a névjegyét.

PAZZINI MÁR AZ INTERBEN IS JÓL KEZDETT
 

 

OLASZ SERIE A
 2. FORDULÓ
Bologna–AC Milan 1–3 (Diamanti 41. – 11-esből, ill. Pazzini 16., 77., 85. – az elsőt 11-esből)
Torino–Pescara 3–0 (Sgrigna 34., Brighi 59., Bianchi 63.)
A SERIE A ÁLLÁSA
  1. Internazionale 1 1 3–0 +3  3
      Napoli 1 1 3–0 +3  3
      Torino* 2 1 1 3–0 +3  3
  4. Chievo 1 1 2–0 +2  3
      Genoa 1 1 2–0 +2  3
      Juventus 1 1 2–0 +2  3
  7. Milan 2 1 1 3–2 +1  3
  8. Fiorentina 1 1 2–1 +1  3
  9. Lazio 1 1 1–0 +1  3
10. Sampdoria* 1 1 1–0 +1  2
11. Catania 1 1 2–2 0 1
     Roma 1 1 2–2 0 1
13. Udinese 1 1 1–2 –1  0
14. Cagliari 1 1 0–2 –2  0
14. Parma 1 1 0–2 –2  0
16. Palermo 1 1 0–3 –3  0
17. Bologna 2 2 1–5 –4  0
18. Pescara 2 2 0–6 –6  0
19. Atalanta* 1 1 0–1 –1  -2
20. Siena* 1 1 0–0 0 -5
*A Sampdoriától és a Torinótól 1, az Atalantától 2, a Sienától 6 pont levonva.