Alekszandar Kolarov a következő idényben a Crvena zvezdát erősíti (Fotó: AFP)

A Mozzart sport információi szerint a milánói Intertől érkező futballista már a felkészülés kezdetén csatlakozik a belgrádi piros-fehérekhez. Sajtóértesülések szerint a hátvéd kétéves szerződést ír alá a Crvena zvezdával, s az alapfizetése 600 ezer euró lesz idényenként.

Kolarov a felnőttpályafutását a belgrádi Csukaricskiben kezdte, ahonnan az OFK Beogradba igazolt, majd a római Lazióban szerepelt 2010-ig. A következő hét évben a Manchester City játékosa volt, s 2017-ben írt alá az AS Romához, amelynek színeiben 132 mérkőzésen 19 gólt szerzett.

2020 szeptemberében az Inter bejelentette, hogy szerződtette a szabadrúgás-specialista Kolarovot, aki azonban kevés lehetőséget kapott az idényben, mindössze hét bajnokin, három kupameccsen és egy BL-találkozón lépett pályára a milánói együttesben.

Kolarov a második nagy szerzeménye a Crvena zvezdának, amely már korábban bejelentette, hogy leigazolta az elmúlt éveket Leverkusenben töltő, osztrák válogatott Aleksandar Dragovicot (aki szerb származású, sőt a szülei közelebbről épp belgrádiak voltak).