Nagy Ádám felépült, csapata következő bajnokiján már újra pályára léphet

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.02.25. 17:00
Nagy Ádám közel másfél hónap kihagyás után újra pályára léphet (Fotó: Imago Images)
Az olasz másodosztályú labdarúgó-bajnokságban játszó Nagy Ádám már teljesértékű edzésmunkát végez, csapata legutóbbi bajnokiján a kispadon ült, a hírek szerint a Spezia következő Serie B-mérkőzésén pedig már ott lehet a kezdőben is.

Mint beszámoltunk róla, Nagy Ádámot január 19-én sérülés miatt le kellett cserélni a Carrarese elleni bajnokin, s a 88-szoros magyar válogatott játékos azóta nem lépett pályára. Mint kiderült, kiment a bokája, de a calciospezia.it szerint két hete már edzésben van. A középpályás négy mérkőzésről maradt le teljesen, a vasárnapi, Catanzaro elleni vesztes találkozón viszont már ott ült a kispadon.

A hírek szerint a 29 éves futballista pénteken visszatérhet a Spezia kezdőcsapatába, amikor a 17. helyezett Südtirol otthonában vendégszerepelnek. Szükség is lenne a vérfrissítésre, mert az együttes három meccse nyeretlen (két döntetlen, egy vereség), ráadásul Nagy Ádám poszttársa, Duccio Degli Innocenti állítólag nincs százszázalékos állapotban.

A Spezia 27 forduló után a 3. helyet foglalja el a tabellán a 20 csapatos Serie B-ben, hét pont a lemaradása a már feljutó helyen álló Pisa mögött, míg a 4. helyezett Catanzaro előtt nyolc pont az előnye. Ha a La Spezia-i együttes az idényt is a dobogó alsó fokán zárná, a feljutásért vívandó playoff elődöntőjébe kvalifikálná magát, tehát két oda-visszavágós párharcot kellene megnyernie, hogy a következő szezonban az élvonalban indulhasson.

Légiósok
2025.01.19. 19:30

Serie B: Nagy Ádámot sérülés miatt le kellett cserélni

Edzője is beszélt a magyar játékosról.

 

 

Legfrissebb hírek

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26

Nagy Ádámék kétgólos előnyt szereztek a Serie A-ért zajló rájátszásban

Olasz labdarúgás
2025.05.21. 22:50
Ezek is érdekelhetik