Serie A: kikapott a Fiorentina a sereghajtó otthonában

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.01.13. 22:45
A Fiorentina nem várt vereséget szenvedett a Monza otthonában (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 20. fordulójának hétfő esti találkozóján a Monza meglepetésre 2–1-re legyőzte a nemzetközi kupás helyekért hajtó Fiorentinát.

A monzaiak legutóbbi öt bajnokijukat egyaránt elveszítették, a forduló előtt csupán egy győzelemmel, tíz ponttal a tabella utolsó helyét foglalták el. A Fiorentina viszont a hatodik helyen állt, és egyértelműen a nemzetközi kupás helyekért volt versenyben.

Ezúttal azonban borult a papírforma, s meglepetést okozott a sereghajtó, amely 2–1-re megnyerte a találkozót; a firenzeiek csak szépíteni tudtak a második félidőben (azt is tizenegyesből), egyenlítésre már nem futotta az erejükből. Ennek az eredménynek köszönhetően a Monza megszerezte második győzelmét a bajnokságban, és egy pontra megközelítette a 19. helyen álló Veneziát, de a bennmaradást jelentő pozíciótól még így is hatpontos távolságra van.

SERIE A
20. FORDULÓ, hétfői mérkőzés
Monza–Fiorentina 2–1 (Ciurria 44., Maldini 63., ill. Beltrán 74. – 11-esből)

VASÁRNAP JÁTSZOTTÁK
Napoli–Hellas Verona 2–0 (Montipo 5. – öngól, Zambo Anguissa 61.)
Genoa–Parma 1–0 (Frendrup 65.)
Parma: Balogh Botond kezdett, a 60. percben lecserélték.
Venezia–Internazionale 0–1 (Darmian 16.)
Bologna–Roma 2–2 (Dallinga 61., L. Ferguson 65. – 11-esből, ill. Saelemaekers 58., Dovbik 90+8. –11-esből)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Empoli–Lecce 1–3 (Cacace 47., ill. Morente 6., Krsztovics 11., 90+1.)
Udinese–Atalanta 0–0
Torino–Juventus 1–1 (Vlasic 45+1., ill. Yildiz 8.)
Milan–Cagliari 1–1 (Morata 51., ill. Zortea 55.)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Lazio–Como 1–1 (B. Dia 34., ill. Cutrone 72.)

   
Az állásMGyDVL–KGkP
1. Napoli20152332–12+2047
2. Internazionale18134146–15+3143
3. Atalanta19133343–20+2342
4. Lazio20113634–28+636
5. Juventus1971231–16+1533
6. Fiorentina1995532–20+1232
7. Bologna1878327–23+429
8. Milan1877427–18+928
9. Udinese2075823–28–526
10. Roma2066828–26+224
11. Genoa2058717–27–1023
12. Torino2057820–25–522
13. Empoli2048819–25–620
14. Lecce20551014–32–1820
15. Parma2047925–35–1019
16. Como1947821–31–1019
17. Verona20611324–44–2019
18. Cagliari20461019–33–1418
19. Venezia20351218–33–1514
20. Monza20271119–28–913

 

 

Legfrissebb hírek

Calhanoglu kibékült Lautaro Martínezzel, marad az Interben

Olasz labdarúgás
2025.07.23. 15:01

A Lyon a Ligue 1-ben marad – számos klub továbbra is bajban

Minden más foci
2025.07.23. 11:07

Olasz izgalmak – Cselőtei Márk publicisztikája

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 22:41

Visszatért Olaszországba az Európa-bajnok támadó – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.19. 19:20

Modric az AC Milanhoz szerződött – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.14. 18:08

Visszatért korábbi klubjához Stefano Pioli – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.12. 14:36

Ausztráliában rendeznének olasz bajnoki mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.07.11. 08:29

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
2025.07.10. 18:11
Ezek is érdekelhetik