Bergamóban játszotta 13. döntetlenjét a Juventus

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.01.14. 22:40
Az Atalanta kapusa, Carnesecchi ment Weston McKennie elől (Fotó: Getty Images)
Az Atalanta és a Juventus 1–1-es döntetlent játszott egymással a Serie A 19. fordulójából pótolt mérkőzésen, kedd este.

Ahogy a Como–Milant, úgy az Atalanta–Juventust is a Szuperkupa-mérkőzések miatt halasztották el, a legutóbbi két mérkőzésükön döntetlent játszó bergamóiak szerették volna elvenni a Juventus veretlenségét.

A fekete-kékek legutóbb 2021 tavaszán tudták hazai pályán legyőzni a Juventust. A gól nélküli első félidő után Pierre Kalulu közel állt a vezetés megszerzéséhez, fejese a kapufán csattant, majd Marco Carnesecchi megkaparintotta a labdát, amely nem került át teljes terjedelmével a gólvonalon. Körülbelül egy centi hiányzott...

Az 54. percben azonban már sikerrel járt a francia védő, aki a támadást kísérve az ötösről elpasszolta a labdát a kapus mellett (0–1).

Az Atalanta is próbált veszélyeztetni, Ademola Lookman lövését az egykori bergamói Teun Koopmeiners mentette a gólvonalról. A 78. percben viszont már összejött az egyenlítés, Marten de Roon ívelését követően Raoul Bellanova bólintott középre, ott a szintén csereként beálló Mateo Retegui a védőjét megelőzve a kapuba fejelt.

Az Atalanta egymás után a harmadik döntetlenjét játszotta, így nem tudta megelőzni az amúgy két meccsel kevesebbet játszó Intert. A Juventus megőrizte veretlenségét, de huszadik bajnokiján már a 13. (!) döntetlenjét könyvelte el. 1–1

OLASZ SERIE A
A 19. FORDULÓBÓL BEPÓTOLT MÉRKŐZÉSEK
Atalanta–Juventus 1–1 (Retegui 78., ill. Kalulu 54.)
Como–Milan 1–2 (Diao 60., ill. T. Hernandez 71., Rafael Leao 76.)
Szerdán játsszák
20.45: Internazionale–Bologna

   
BL / EL / CL HELYEKMGyDVL–KGkP
1. Napoli20152332–12+2047
2. Internazionale18134146–15+3143
3. Atalanta20134344–21+2343
4. Lazio20113634–28+636
5. Juventus2071332–17+1534
6. Fiorentina1895431–18+1332
7. Milan1987429–19+1031
8. Bologna1878327–23+429
9. Udinese2075823–28–526
10. Roma2066828–26+224
11. Genoa2058717–27–1023
12. Torino2057820–25–522
13. Empoli2048819–25–620
14. Lecce20551014–32–1820
15. Parma2047925–35–1019
16. Como2047922–33–1119
17. Verona20611324–44–2019
18. Cagliari20461019–33–1418
19. Venezia20351218–33–1514
20. Monza19171117–27–1010

 

 

Legfrissebb hírek

Calhanoglu kibékült Lautaro Martínezzel, marad az Interben

Olasz labdarúgás
2025.07.23. 15:01

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Olasz izgalmak – Cselőtei Márk publicisztikája

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 22:41

A Juventus kész kifizetni az MU által kért transzferdíjat Sanchóért – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 10:17

Visszatért Olaszországba az Európa-bajnok támadó – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.19. 19:20

Modric az AC Milanhoz szerződött – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.14. 18:08

Visszatért korábbi klubjához Stefano Pioli – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.12. 14:36

Szczesny: Nálam Pedri kapná az Aranylabdát

Spanyol labdarúgás
2025.07.11. 13:22
Ezek is érdekelhetik