A Juventus hosszabbított a stuttgartiak ellen remeklő kapussal

B. J.B. J.
Vágólapra másolva!
2024.10.23. 17:41
Fotó: juventus.com
Kedden remekelt a VfB Stuttgart elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen a Juventus kapusa, Mattia Perin, aki csak azért lépett pályára, mert vetélytársa, az ebben az idényben 8 mérkőzésen védő Michele Di Gregorio piros lapot kapott az előző, Lipcse elleni BL-találkozón. A mérkőzés hősére a mérkőzés másnapján még várt néhány fontos aláírnivaló.

Ahogyan arról a mérkőzésről írt cikkünkben beszámoltunk, Mattia Perin és a Juventus megegyezett a szerződéshosszabbításban: az eredetileg 2025-ben lejáró kontraktust két évvel megtoldották. 

Perint 2018-ban a bónuszokkal együtt 16.3 millió euróért vették a Genoától, akkor négy évre írt alá, 2022-ben hosszabbított 2025. június 30-ig.

A Juventusban összesen csak 51-szer védett, 2020 elején egy fél évre kölcsönadták a Genoának. A válogatottban tíz évvel ezelőtt debütált a most 31 éves Perin, aki utoljára 2018-ban védte a nemzeti csapat kapuját, sőt azóta behívót sem kapott a squadra azzurrába.

A 26 esztendős, négyszeres válogatott védő, Federico Gatti is meghosszabbította kontraktusát a Juventusszal: ő tavaly írt alá új, 2028-ig szóló szerződést, ezt egy évvel megtoldották, és a fizetését évi nettó 1.4 millió euróról nettó 2 millióra emelték – Perin bérét most emelték 1.4 millióra, szintén nettóban.

 

Legfrissebb hírek

Tóth Zita alpesi síző 2030-ig hosszabbított a Vasassal

Téli sportok
2025.10.03. 12:25

Újabb hosszabbítás az Arsenalnál, Saliba is aláírt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.30. 11:43

Új szerződést írt alá a Man. City berobbanó akadémistája

Angol labdarúgás
2025.09.26. 19:21

NS-infó: a Liverpool jelezte, hosszabbítana Szoboszlaival – még ebben az idényben

Angol labdarúgás
2025.09.23. 11:55

Közel az aláírás, az Inter Miami mindent megtesz Messi maradásáért

Minden más foci
2025.09.18. 11:44

Nyolcgólos mérkőzéssel nyitotta BL-idényét a Juventus és a Dortmund

Bajnokok Ligája
2025.09.16. 22:49

„Ikonikus futam, amelyet mindenki szeret” – itt az F1 bejelentése a Monacói Nagydíjról!

F1
2025.09.05. 14:14

Szerződést hosszabbított egyik legjobbjával a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.30. 20:09
Ezek is érdekelhetik