Serie A: fordulatos, gólokban gazdag meccsen nyert az Inter a Roma ellen

Vágólapra másolva!
2024.02.10. 20:05
Fotó: Getty Images
Az Internazionale 4–2-re legyőzte idegenben a Romát az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 24. fordulójának szombati játéknapján. Az esti mérkőzésen a Sassuolo 1–1-es döntetlent játszott a Torinóval.

 

Az Inter a 17. percben került előnybe, jobb oldali szöglet után Francesco Acerbi fejelt a hazaiak kapujába. Az első fél óra végén Gianluca Mancini találatával kiegyenlített a Roma, majd a szünet előtt néhány perccel Stephan El Shaarawy is beköszönt – a félidőben 2–1-re vezetett a fővárosi együttes.

A fordulás után hamar megváltozott a helyzet: dinamikus támadás végén Marcus Thuram passzolt a kapuba Darmian átadásából, majd Angelino vétett öngólt a másik szélső védő, Dimarco beadása után.

A hajrában teljesen kitámadt a Roma, amit gyors ellenakcióval büntette meg a milánói gárda: Arnautovic remek passzal hozta ziccerbe a pályán végigsprintelő Alessandro Bastonit, a belső védő pedig csatárokat megalázva lőtt átvétel nélkül a kapuba. 2–4

OLASZ SERIE A
24. FORDULÓ
Roma–Internazionale 2–4 (Mancini 28., El Shaarawy 44., ill. Acerbi 17., Thuram 49., Angelino 56. – öngól, Bastoni 90+3.)
Sassuolo–Torino 1–1 (Pinamonti 5., ill. Zapata 9.)
Cagliari–Lazio 1–3 (Gaetano 51., ill. Deiola 26. – öngól, Immobile 50., Felipe Anderson 65.)

VASÁRNAP JÁTSSZÁK
12.30: Fiorentina–Frosinone (Tv: Sport2)
15.00: Bologna–Lecce
15.00: Monza–Hellas Verona
18.00: Genoa–Atalanta (Tv: Sport2) 
20.45: Milan–Napoli (Tv: Sport2)
HÉTFŐN JÁTSSZÁK
20.45: Juventus–Udinese
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Salernitana–Empoli 1–3 (Weissman 69.,  ill. Zanoli 23. – öngól,  Niang 88. – 11-esből, Cancellieri 90+4.)

1. Internazionale

23

19

3

1

55–12

+43 

60 

2. Juventus

23

16

5

2

36–14

+22 

53 

3. Milan

23

15

4

4

46–27

+19 

49 

4. Atalanta

22

12

3

7

40–22

+18 

39 

5. Roma

24

11

5

8

42–30

+12 

38 

6. Lazio

23

11

4

8

28–24

+4 

37 

7. Bologna

22

9

9

4

29–22

+7 

36 

8. Napoli

22

10

5

7

32–26

+6 

35 

9. Fiorentina

22

10

4

8

31–25

+6 

34 

10. Torino

23

8

9

6

21–20

+1 

33 

11. Genoa

23

7

8

8

24–26

–2 

29 

12. Monza

23

7

8

8

21–28

–7 

29 

13. Lecce

23

5

9

9

24–33

–9 

24 

14. Frosinone

23

6

5

12

31–44

–13 

23 

15. Empoli

24

5

6

13

18–37

–19 

21 

16. Sassuolo

23

5

5

13

29–42

–13 

20 

17. Udinese

23

2

13

8

23–37

–14 

19 

18. Verona

23

4

6

13

21–32

–11 

18 

19. Cagliari

24

4

6

14

22–45

–23 

18 

20. Salernitana

24

2

7

15

20–47

–27 

13 

AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik