Serie A: elsöprő második félidő, szórta a gólokat az Atalanta

Vágólapra másolva!
2023.12.18. 22:45
null
Az Atalanta első két góljának szerzői: Mario Pasalic és Luis Muriel (Fotó: Getty Images)
A szünetben még hátrányban volt az Atalanta, de fordított, és 4–1-re legyőzte vendégét, a Salernitanát az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 16. fordulójának hétfő esti mérkőzésén.

A tabella utolsó helyén álló Salernitana jó első félidőt produkált, és Lorenzo Pirola fejes góljával a szünetben még vezetett.

A második félidő elején aztán néhány perc elegendő volt az Atalantának a fordításhoz: előbb Luis Muriel bombázta 17 méterről a kapu jobb oldalába az elé pattanó labdát, majd néhány perc múlva Mario Pasalic gurított közelről a bal alsóba.

Egy kis stat: Luis Muriel sorozatban a harmadik tétmeccsén szerzett gólt az Atalantában; ez másodszor fordul elő vele azóta, hogy Bergamóba igazolt – az első alkalommal, 2020 decembere és 2021 januárja között hatmeccses szériát produkált. (Opta)

Boulaye Diának volt egy nagy kapufája a hajrá kezdetén, de az egyenlítés nem jött össze a vendégeknek, sőt Giorgio Scalvini ügyes labdaszerzése után Charles De Ketelaere közelről belőtte a bergamóiak harmadik gólját, majd a belga csereember rúgatott egy gólt a szintén kispadról érkező Alekszej Mirancsukkal is.

Az Atalanta egy gyenge széria után egymás után a második bajnokiját nyerte meg, Filippo Inzaghi csapata továbbra is csupán egy győzelemmel zárja a tabellát.

OLASZ SERIE A
16. FORDULÓ, hétfői mérkőzés
Atalanta–Salernitana 4–1
(Muriel 47., Mario Pasalic 52., De Ketelaere 83., Alekszej Mirancsuk 89., ill. Pirola 10.)

A FORDULÓ TOVÁBBI EREDMÉNYEI

VASÁRNAP
Lazio–Internazionale 0–2 (L. Martínez 40., Thuram 66.)
Kiállítva:
Lazzari (86., Lazio)

Bologna–Roma 2–0 (Moro 37., Kristensen 49. – öngól)
Milan–Monza 3–0 (Reijnders 4., Szimics 41., Okafor 76.)
Fiorentina–Verona 1–0 (Beltrán 78.)
Udinese–Sassuolo 2–2 (Lucca 36., Pereyra 55., ill. Berardi 75., 88. – mindkettőt 11-esből)
Kiállítva: Payero (59., Udinese)
SZOMBAT
Napoli–Cagliari 2–1 (Osimhen 69., Kvarachelia 75., ill. Pavoletti 72.)
Lecce–Frosinone 2–1 (Piccoli 11., Ramadani 89., ill. Kaio Jorge 33. – 11-esből)
Torino–Empoli 1–0
(Zapata 25.)
PÉNTEK
Genoa–Juventus 1–1 (Gudmundsson 48., ill. Chiesa 28. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 16 13 2 1 36–7 +29 41
2. Juventus 16 11 4 1 24–10 +14 37
3. Milan 16 10 2 4 29–18 +11 32
4. Bologna 16 7 7 2 20–12 +8 28
5. Napoli 16 8 3 5 28–17 +11 27
6. Fiorentina 16 8 3 5 25–18 +7 27
7. Atalanta 16 8 2 6 28–19 +9 26
8. Roma 16 7 4 5 28–19 +9 25
9. Torino 16 6 5 5 14–16 –2 23
10. Monza 16 5 6 5 16–17 –1 21
11. Lazio 16 6 3 7 16–18 –2 21
12. Lecce 16 4 8 4 19–21 –2 20
13. Frosinone 16 5 4 7 21–26 –5 19
14. Genoa 16 4 4 8 16–21 –5 16
15. Sassuolo 16 4 4 8 24–30 –6 16
16. Udinese 16 1 10 5 14–26 –12 13
17. Cagliari 16 3 4 9 16–29 –13 13
18. Empoli 16 3 3 10 10–28 –18 12
19. Verona 16 2 5 9 13–23 –10 11
20. Salernitana 16 1 5 10 12–34 –22 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik