Juve: Di Maríával megtörtént, ami Párizsban és Manchesterben is

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.10.07. 18:31
null
Ángel Di María harmadszor lett betörők célpontja (Fotó: AFP)
Ángel Di Maríával megtörtént az, ami korábban Manchesterben és Párizsban is: betörők jártak az otthonában. A rendőrség ezúttal idejében érkezett, a Juventus argentin labdarúgójának és családjának „csak” a szokásos lelki megrázkódtatást kell feldolgoznia.

 

Olasz sajtóinformációk szerint a három elkövető csütörtök este kísérelte meg a betörést, de a biztonsági szolgálat résen volt, értesítette a rendőrséget, amelynek a helyszínen sikerült elfognia az egyik behatolót. Egyes helybéliek lövést is véltek hallani az akció közben.

A tekintélyes La Gazzetta dello Sport szerint Dusan Vlahovics is ott volt Di Maríáéknál, a szomszédban lakó csapattárs vacsorára volt hivatalos.

Tehetős sportolók gyakorta válnak betörések, rablások célpontjaivá, de Di María különösen balszerencsés e tekintetben: 2015 februárjának egyik estéjén, még a Manchester United játékosaként vacsorázott a családjával, amikor betörtek hozzájuk, 2021-ben pedig éppen a PSG mezében futballozott a Nantes elleni bajnokin, amikor feltörték a villájukat.

Párizsban mintegy félmillió eurónyi ékszerrel léceltek le a betörők. Ugyanazon az estén egy másik PSG-játékos, Marquinhos otthonába is betörtek.

Legfrissebb hírek

Klubvilágbajnokság: 11/11 tizenegyes Di Maríától

Minden más foci
2025.06.29. 14:34

Klubvilágbajnokság: a Manchester City csaknem fél évszázadnyi szünet után nyert újra a Juventus ellen

Klub-vb
2025.06.27. 13:05

Ángel Di María hazatért nevelőegyesületéhez – hivatalos

Minden más foci
2025.05.29. 21:51

Máshová vezet az út a Heysel-tragédia után, avagy máig kitörölhetetlen a stadionkatasztrófa emléke

Bajnokok Ligája
2025.05.29. 09:37

Távozik a Benficától a világbajnok Di María

Minden más foci
2025.05.18. 10:05

A BL-szereplés kivívásától függhet Igor Tudor sorsa a Juventusnál – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.05.05. 12:23

Ángel Di María kihagyja a Barcelona elleni nyolcaddöntőt

Bajnokok Ligája
2025.03.04. 17:42

Egy gól és más semmi – Vlahovics góljával győzött a Juventus a Cagliari otthonában

Olasz labdarúgás
2025.02.23. 22:40
Ezek is érdekelhetik