Juve: Pogba máris megsérült, akár hónapokig nem léphet pályára

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.07.26. 08:16
null
Pogba hétfőn, edzésen sérült meg (Fotó: Getty Images)
Korábban beszámoltunk róla, hogy a francia válogatottal világbajnok középpályás, Paul Pogba visszatért a Juventushoz és újra Torinóban folytatja a pályafutását. A 29 éves játékos már bemutatkozott régi-új csapatában, azonban edzésen megsérült, így kénytelen kihagyni a felkészülés további meccseit, de a bajnokság első hónapjában sem lesz bevethető – írja a La Gazzetta dello Sport.

 

Paul Pogba érkezését több mint két hete jelentette be a Juventus, a francia azóta már be is mutatkozott a torinóiaknál a Guadalajara elleni előkészületi mérkőzésen.

A 29 éves középpályás azonban több meccsen már nem lép pályára a felkészülés során, mivel a hétfői edzésen megsérült. Pogba a tréninget követően érzett fájdalmat a jobb térdében. Radiológiai vizsgálatokon esett át, ezek pedig kimutatták, hogy megsérült az oldalsó ízületi porca. A 91-szeres francia válogatott játékos ortopéd specialistákkal való konzultáción vesz részt és nem utazik a csapattal Dallasba – számol be a klub hivatalos honlapja.

A Gazzetta információi szerint a labdarúgó térdét nagy eséllyel műteni is kell, ennek következtében lehet, hogy csak októberben láthatjuk majd a Serie A-ban futballozni.

Pogbának az elmúlt három idényben 72 találkozót kellett kihagynia sérülései miatt.

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 14:39

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:54

Szoboszlai jobbhátvédként gólpasszt adott, Pécsi és Wirtz debütált a Liverpoolban

Légiósok
2025.07.20. 16:55

Nyolc gól Pakson, a hazaiak megnyerték a Honvéd elleni meccset

Labdarúgó NB I
2025.07.19. 14:18

Gólzáporos meccsen verte meg városi riválisát a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 20:03

Németh Krisztián lövése döntötte el az MTK szerdai felkészülési mérkőzését

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 13:06

Keita és Szevikjan betalált, negyedik felkészülési meccsét is megnyerte a Fradi

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 13:24

Döntetlent játszott a Puskás Akadémia a szerb bajnok Crvena zvezdával

Labdarúgó NB I
2025.07.13. 19:55
Ezek is érdekelhetik