Alessandro Del Piero: Magyarországnak újra remek csapata van

Alessandro Del Piero bánja, hogy nem az angol–magyart nézte (Fotó: Török Attila)

– Mi sem gondoltuk, hogy ennyire ellentétes szurkolói lelkiállapotban találkozhatunk itt Budapesten: míg előző este a magyar válogatott 4–0-ra győzött Angliában Nemzetek Ligája-mérkőzésen, az olasz csapat kapott egy ötöst Németországban...
– Bánom már, hogy nem az angol–magyart néztem, biztos, hogy pozitívabb élményekben lett volna részem – válaszolta mosolyogva Alessandro Del Piero, aki a CIB Italia Focitábort népszerűsíti Budapesten. – Már csak azért is, mert ott láthattam volna egy mosolygó honfitársamat, Marco Rossit, az önök szövetségi kapitányát, aki fantasztikus munkát végez, a híre visszajutott Olaszországba is. A német–olasz után megnéztem az angol–magyar összefoglalóját, és a látottak csak megerősítettek abban, amiről már a tavalyi Európa-bajnokságon is meggyőződhettem: Magyarországnak újra remek csapata van, amely sok gondot okoz a legerősebb válogatottaknak is. Hosszú évek után járok újra Budapesten, és ámulva látom a gyönyörű, új Puskás Arénát, a sok új stadiont, amelyek mintha gombaként nőnének ki a földből, és bár tegnap este a labdarúgás örvendeztette meg a magyarokat, biztos vagyok benne, hogy ezzel a hozzáállással más sportágakban is jönnek majd a sikerek. Sokat adhat a következő években Magyarország a világ sportjának.

– Nyolc éve visszavonult, de ránézésre roppant fitt, talán be is állhatott volna a németek ellen. Hogy tartja magát formában?
– Nem árulhatom el a titkomat, mert akkor mások is lekoppintják, és visszatérnek a nyugdíjból a válogatottba, az meg nem tenne jót, azt mondom, hagyjuk kibontakozni ezt a fiatal csapatot, amely most még alakulóban van, de nagyon sok tehetséges játékosa volt, és biztos vagyok benne, hogy hamarosan sikeres lesz. Egyébként nincs titok: sokat mozgok, egészségesen táplálkozom, szerencsére megengedhetem magamnak, hogy mindenből a legjobb minőségi alapanyagokat fogyasszam. De ugyanilyen fontos a mentális egészség megőrzése is, erre ugyanakkora hangsúlyt kell fektetni, mint a fizikai tényezőkre.

– Van a Juventus keretében egy fiatal, tizenkilenc éves magyar kapus, Senkó Zsombor. A legjobb helyen van a fejlődése szempontjából?
– Nincs rálátásom most a klub belügyeire, csak azt mondhatom, hogy a Juventus egy igazi nagyszínpad, és ha él a lehetőséggel, a megfelelő tempóban fejlődik, akkor nem is lehetne jobb helyen.

– Szóval nincs rálátása a Juve belügyeire, de nem is tervezi, hogy legyen? Amikor néhány hete megjelent a stadionban, rögtön tűzbe jött a közönség, és megindultak a pletykák, hogy visszatér.
– Ezek a híresztelések alaptalanok. Los Angelesben élek, fiatalokkal dolgozom, a véletlen hozta úgy, hogy az akadémistáimmal Torinóban jártam, és kimentünk az egyik mérkőzésre. Nagyszerű kapcsolatom van a klubbal és a szurkolókkal is, érzelmes volt a visszatérés, de úgy gondolom, egyelőre nagykövetként tudom a legjobban népszerűsíteni a labdarúgást. Nem elképzelhetetlen, hogy egyszer edző leszek, de a távolabbi terveim még nagyon képlékenyek.

– Milyennek látja a mostani, átalakulóban lévő Juventust, amely ebben az idényben trófea nélkül maradt?
– A Juventusnak óriási múltja van, de azért a jelene sem fest rosszul. Még ha a legutóbbi idény nem is volt sikeres, továbbra is ott van a legjobb olasz csapatok között, erős a kerete, amely a nyári átigazolásokkal tovább erősödhet. Úgy vélem, a következő idényben újra főszerepet játszik majd a Serie A-ban.

– Nyilván a Juve sikeréért szorított, de egyetért abban, hogy jót tesz az olasz futballnak, hogy a bajnokságot a Milan, az Olasz Kupát az Internazionale nyerte, a Roma pedig európai kupát vitt haza?
– Nyilvánvalóan az olasz labdarúgás hasznára van, ha minél több klub erősödik meg, a bajnokság is nagyon izgalmas volt, hogy három csapat is majdnem a legvégéig versenyben volt a bajnoki címért. Természetesen nem voltam boldog a milánói sikerek miatt, mert a szívem továbbra is fehér-fekete, de hosszú éveken át a Juventus győzelmei kissé unalmassá is tették a bajnokságot. A Roma Ekl-győzelme is nagyon fontos, kellenek az olasz futballnak ezek a nemzetközi sikerek, mert az elmúlt évtizedben nem volt rá példa, és ez hitet adhat a többi csapatnak is.

– Sohasem bánta meg, hogy a 2006-os Calciopoli-botrány után maradt a Juventusnál? Miért tűnt el mára ez a klubhűség a futballból?
– Az egy különös nyár volt, mert a csapatunkat kizárták a Serie A-ból, de megnyertük a világbajnokságot a válogatottal. Mindig hűséges típus voltam, és már csak azért is maradtam, mert én voltam a csapatkapitány. Sokan távoztak volna a helyemben, voltak jó ajánlataim, és már harminckét éves voltam, de így döntöttem. Voltak nehéz időszakok utána, de sohasem bántam meg. Sokat változott mára a világ is, nem csak a futball, mások a gazdasági kihívások is. Nem ítélem el azt, aki gyakran vált klubot, szerintem az a fontos, ahol épp játszik valaki, ott mindent kiadjon magából.

– Nagy elégtételt jelentett a 2006-os vb-győzelem és az elődöntőben a németek ellen szerzett gól azok után, hogy a 2000-es, franciák ellen elveszített Eb-döntő után a sajtó élesen kritizálta a kihagyott helyzetek miatt?
– Volt egy rendezetlen ügyünk Franciaországgal, nehéz szavakkal leírni, milyen érzés világbajnokságot nyerni. Mintha minden addigi sikerélményedet a négyzetre emelnéd. Elönt a teljesség érzete, úgy érzed, most már kerek egész, amit letettél az asztalra.

– Tudta valaki, mire készül Marco Materazzi Zinédine Zidane ellen a vb-döntőben?
– Ezt senki sem tudta és látta előre, sem mi, sem a franciák. Sokkoló pillanat volt, nem is tudtuk hirtelen, hogyan reagáljunk. Nem láttam, mi történt, csak a piros lapot láttuk már, és mivel a franciák nem reklamálták, hogy leküldik a csapatkapitányukat, sejthettük, hogy valami rendkívüli történt. Minden idegszálunkkal a meccsre koncentráltunk, mert nagyon fáradt volt mindenki, már a tizenegyesekre készültünk lélekben.

– Árulja el: Roberto Baggio vagy ön volt a kilencvenes évek legjobb olasz csatára?
– Ez az a kérdés, amelyre sohasem válaszolok. Óriási hatással volt rám Roberto, csodáltam a tévében, majd nagyon megtisztelő volt, hogy csapattársak lehettünk két évig a Juventusban, együtt nyertünk bajnokságot. Fantasztikusan technikás volt, és remekül látott a pályán, a valaha volt legnagyobbak egyike.