Serie A: a Salernitana nem utazott el Udinébe

Vágólapra másolva!
2021.12.21. 16:13
null
Lorenzo Insigne megfertőződött a koronavírussal (Fotó: AFP)
Címkék
Miután a sereghajtó Salernitana a koronavírus-járványhelyzettel kapcsolatos okok miatt nem utazott el Udinébe, több mint kétségessé vált az olasz labdarúgó-bajnokság 19., idei utolsó fordulójában a keddi nyitómérkőzés megrendezése – írja az MTI.

 

A Salernitana hétfőn honlapján még azt közölte, hogy egyik játékosának a koronavírustesztje pozitív lett, így a helyi egészségügyi szabályokra tekintettel nem utazhatnak el a tervezett, menetrendszerinti járattal, ezért már szerveztek privát gépet keddre. A klub aztán kedden már azt jelentette be, hogy tudomásul veszik a helyi egészségügyi központ utasításait, amelyben az edzések felfüggesztésére és a keret tagjainak elszigetelésére kérték őket, továbbá kategorikusan megtiltották számukra, hogy mérkőzést játsszanak.

A liga hivatalosan még nem jelentette be, hogy elmarad az összecsapás, ennek értelmében egyelőre a házigazda Udinese úgy készül, hogy kora este pályára lép. Az előző idényben volt már példa arra az olasz pontvadászatban, hogy az egyik csapat hasonló okok miatt nem tudott elutazni a mérkőzés helyszínére, a házigazda viszont felállt a kezdéshez, a meccset pedig az ellenfél hiányában a játékvezető lefújta.

A Serie A-ban keddre három összecsapást terveztek, a 14. helyezett Udinese 18.30 órától fogadná a sereghajtó Salernitanát.

A Napoli közben bejelentette a csapatkapitánya, Lorenzo Insigne kiesését, aki ugyancsak megfertőződött a koronavírussal. Az előírásoknak megfelelően azonnal tesztelték a csapat többi tagját is, amelynek eredményéről későbbre ígértek tájékoztatást.

A tabellán második nápolyi gárda a szerdai játéknapon a kiesés ellen küzdő, 17. Speziát fogadja.

Legfrissebb hírek

Calhanoglu kibékült Lautaro Martínezzel, marad az Interben

Olasz labdarúgás
2025.07.23. 15:01

Olasz izgalmak – Cselőtei Márk publicisztikája

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 22:41

Visszatért Olaszországba az Európa-bajnok támadó – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.19. 19:20

Modric az AC Milanhoz szerződött – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.14. 18:08

Visszatért korábbi klubjához Stefano Pioli – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.12. 14:36

Ausztráliában rendeznének olasz bajnoki mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.07.11. 08:29

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
2025.07.10. 18:11

39 évesen tért vissza az olasz élvonalba Edin Dzeko – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.10. 15:02
Ezek is érdekelhetik