Farkaskölykök bábája, avagy a Törekvés fedezete tekintendő az AS Roma első trénerének

Az első világháborút, a Tanácsköztársaságot és a trianoni békediktátumot követő, reménytelennek tűnő időszakot igyekezett túlélni a megtépázott Magyarország, a mindennapos megélhetési gondok testileg-lelkileg próbára tették az embereket. A – papíron... – amatőr hazai futball szereplői is keresték a megoldást a nehéz gazdasági helyzetben, tizenhat játékos például pénzszerző túrára szövetkezett 1920 nyarán – bár a labdarúgó-szövetség ellenezte az ötletet, és néhányan végül visszakoztak, tizenhárman belevágtak a profi kalandba. Az együttes 1. Magyar Professzionista Football Club Budapest-Berlin néven alakult meg, és a berlini földalatti vasút építési vállalkozója, az elektromotorgyáros Otto Eidinger, valamint a mögötte álló pénzcsoport karolta fel. Az első meccsét augusztus 21-én lejátszó gárda, egyúttal a köré épülő vállalkozás azonban gyorsan kilehelte lelkét, október elején már ázott verébfiókák módjára üldögéltek a játékosok a berlini Hotel Alemannia halljában.

A hamar összeomló projekttel, a káprázatnak bizonyuló elképzelésekkel szembesülve fokozatosan szétszóródott a társaság, tagjai többsége novemberre hazatért. Nem tartozott közéjük a 130 éve született Ging József, a Törekvés korábbi fedezete, akit az olasz Udinese várt tárt karokkal. Nem akárki járt közben az érdekében: a Magyarországon dolgozó nagy hírű vívómester, Italo Santelli ajánlotta be a nemesi származású elnöknek, Alessandro Del Torso grófnak. Az Udinese a venetói csoportban szerepelt, már túl volt két fordulón (a másodikban szabadnapos volt), amikor a nyolcszoros válogatott Ging az első edzést vezényelte. Működéséről részletesen beszámolt levelében, amelyet az 1921. január 24-i Sporthírlap közölt.

„A játékosoknak a dresszen kívül mindent maguknak kell venniök, sőt még a dresszek mosatását is ők fizetik. Mikor én – látva az erős emberre menő játékot – azt javasoltam, hogy a klub szerezzen be lábszárvédőket, az intéző a játékosokhoz utasított, mondjam meg nekik, hogy szerezzék be azokat”   – mesélt a körülményekről Ging, aki meg sem említette a Pisa SC érdeklődését, holott minden olasz forrás szerint 1921. január 5-én szállt le a vonatról a ferde torony városában. Az ellentmondásnak két oka lehet: az egyik, hogy Ging jóval korábban írta levelét, mint a megjelenés időpontja, a másik: abban a tudatban tárgyalhatott, hogy az Udinesének a január 23-i utolsó forduló előtt már nem volt esélye a folytatásra. Ging legelőbb január végén, de inkább februárban vehette át – havi 1800 líráért, átszámítva 22 ezer magyar koronáért (mai áron: 209 ezer forint) – a Pisa irányítását, és rögtön a bajnoki fináléig vezette az együttest. A júliusi döntőben 2:1-re kikaptak a Pro Vercellitől, de máig ez a klub legjobb eredménye.

 „Ezen a napon Pizzában mindenki Ging sikerének örült és a sikert az olaszok úgy hálálták meg, hogy egy ezüst botot, egy 18 karátos briliáns melltűt és külön 2500 lírát (35 000 magyar koronát) adtak az ünnepeltnek, aki valóban lelkiismeretes és komoly munkát fejtett ki”  – írta a Sportvilág. Ging még négy különböző időszakban ült le a pisai kispadra, és – minden fellépést beszámítva – több mint 400 meccsel csúcstartó a csapat mindenkori edzői között.

Miután összesen 25 idényben dolgozott az olasz bajnokság első, második vagy harmadik osztályában (13 idényben szolgált az élvonalban), képtelenség végigvenni pályafutását, ugyanakkor – olasz forrásokat áttanulmányozva – hiányt pótolunk a következő kijelentésünkkel: Ging József tekintendő a patinás AS Roma első edzőjének.

Ging az 1926–1927-es idényben a Fortitudo-Pro Romát edzette, és az utolsó, tizedik hely, valamint a kiesés jutott osztályrészül nekik. Csakhogy Italo Foschi, a Fortitudo elnöke, a Nemzeti Fasiszta Párt (PNF) római szervezetének titkára, valamint Ulisse Igliore, az Alba-Audace első embere, a PNF országos igazgatóságának tagja kijárta, hogy klubjaik, valamint harmadikként a Roman FC összeolvadjon, és a három római klub játékosaiból összeválogatott erős gárda vehesse fel a harcot a bajnokságban. Hivatalosan 1927. június 7-én született meg a megállapodás a fúzióról, de a bejelentéssel több mint egy hónapot vártak. Ami érdekes, az újszülött AS Roma az UTE (július 16–17.) és a miskolci Attila (július 23–24.) ellen vívta története első négy – barátságos – találkozóját, más kérdés, hogy a magyar újságok (noha az 1927. július 22-i Nemzeti Sport említést tett a fúzióról) római kombinált együttesnek nevezték az ellenfelet. A sárga-vörösöket Ging és az Alba-Audace addig mestere, Pietro Piselli irányította, ám még e hó végén szakmai viták miatt Piselli távozott, és az augusztus 8-i La Gazzetta dello Sport megírta, hogy Ginget   „hivatalosan megválasztották az új egyesület edzőjének”.     

Csakhogy miután szárnyra kelt a hír, hogy a Genoát három bajnoki címhez segítő William Garbutt hosszú évek után elhagyná klubját, az AS Roma vezetősége őt szemelte ki a soros bajnoki idényre, és miután az angol tréner vállalta a kihívást, Gingnek a segítő szerepkör maradt lehetőségként. Garbutt szeptember 4-én állt munkába, az első tíz napban Ginggel karöltve térképezte fel a csapatot, majd fokozatosan háttérbe szorult magyar kollégája, aki a másodhegedűs pozíciója mellé megkapta a tartalékcsapat vezetését. A leosztás nem ízlett neki, ezért kapva kapott a Modena ajánlatán, s a negyedik bajnoki forduló után otthagyta az Örök várost. Ettől még kiemelt helye van a sárga-vörösök históriás könyvében. Massimo Izzi L'AS Roma dalla A alla Z (2017) című könyvében nagy terjedelmet szentel neki, többek között leírja, Ging az olasz futball nagy megújítója volt, egyúttal megemlíti, hogy 1935 augusztusában az Il Littoriale (a Corriere dello Sport neve 1927–1943-ig) kivonatosan közölte az edzéstematikáját.

Noha ott bábáskodott a „farkaskölykök” születésénél, rövidsége miatt a római időszak nem lehetett élete meghatározó időszaka. Érthetően Pisához kötődött a legjobban, az 1930-as években el is határozta, hogy a környéken telepedik le a családjával. Építkezésbe kezdett Pisától húsz kilométerre, a tengerparti Tirreneában, egy villát álmodott meg, de – már a munkálatok szakaszában – rábeszélték, hogy alakítsa át hotellé. Így ugrott bele a szállodaiparba, és készült el a Vittoria szálloda, amelyet ma unokája működtet. Ő mesélte, hogy nagyapja a kommunizmus évei alatt anyagilag is támogatott magyarországi barátokat, rokonokat, sokaknak segített.

A második világháború után Ging végleg letelepedett Tirreneában, feleségével irányította a szállodájukat. Negyvenkét év után, 1962-ben jött először haza, a Népsportnak sikerült is megszólaltatnia. Kiderült, hogy a televízióban látta a júniusi chilei vb-n ötödik helyen végző magyar válogatottat, és a Népstadionban megnézte az október 14-i Magyarország–Jugoszlávia találkozót (0:1) – de a vereség miatt szívesebben beszélt a magyar szállodaiparról: meglepte a hotelek kulturáltsága, a személyzet figyelmessége, fegyelmezettsége, és – mint gyomorbajos... – csak felsőfokon tudott beszélni a kosztról.

A feleségével és fiával itt töltött idő olyannyira felvillanyozta, hogy elhatározta, ha egészségük engedi, minden évben visszatérnek két-három hétre. Nem tudjuk, bármikor is visszajöttek-e, de azt igen, hogy őt említhetjük az első olaszországi magyar „edzőfecskének”, akinek pisai sikere az 1920-as évek elejétől nagy magyar trénervándorlást idézett elő Itália felé.