Juventus: szerződtették az Európa-bajnokot – hivatalos

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.08.18. 19:26
null
Manuel Locatelli az olasz válogatott szerelésében (Fotó: AFP)
A Juventus szerda este a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette az Európa-bajnok olasz labdarúgót, Manuel Locatellit.

 

Néhány órával ezelőtt beszámoltunk róla, hogy Manuel Locatelli, a Sassuolo válogatott labdarúgója orvosi vizsgálatra érkezett a torinói klubhoz.

A klub tájékoztatása szerint a Juve 2023 nyaráig térítésmentesen kölcsönveszi a játékost, azzal a kikötéssel, hogy utána – a szerződésben foglaltak teljesülése setén – kötelezően megvásárolja a játékjogát. A Juve három év leforgása alatt fizeti majd ki a 25 millió eurós vételárat, és a Sassuolo további maximum 12.5 millió eurónyi bónuszhoz juthat.

A 23 esztendős Locatelli az Atalantában és az AC Milanban nevelkedett, utóbbinál lett profi futballista, a 2018–2019-es idény óta a Sassuolóban szerepelt. A legutóbbi évadban a Serie A-ban 34 meccsen összesen négy gólt szerzett és három gólpasszt adott.

A Leccóban született játékos 2020 őszén mutatkozott be az olasz válogatottban. Tagja volt az idei Európa-bajnokságon aranyérmet szerző együttesnek. A tornán öt találkozón játszott, az Anglia elleni döntőben is pályára lépett.


 

 

Legfrissebb hírek

Serie A: otthon fordítva verte a Torino a Genoát

Olasz labdarúgás
1 órája

Nagy Ádám gólpasszt adott; Tóth Balázs bravúrjai is kellettek csapata fordításához – videók

Légiósok
19 órája

De Bruyne és McTominay is beköszönt: a címvédő Napoli nyerte meg az Inter elleni Serie A-rangadót

Olasz labdarúgás
21 órája

A Juventus legyőzése után a Parmával csak ikszelt idegenben a Como

Olasz labdarúgás
Tegnap, 17:11

A hajrában mentett pontot a Milan a nyeretlen újonccsapat ellen

Olasz labdarúgás
2025.10.24. 22:54

Serie A: fiatal argentin sztárt csábítana el a tartományi riválistól az Inter – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.10.24. 14:32

Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Magyar válogatott
2025.10.22. 10:14

Kórházba került a Bologna vezetőedzője, nem lesz ott a bukaresti El-meccsen

Olasz labdarúgás
2025.10.21. 17:16
Ezek is érdekelhetik