Serie A: CR már csak a bajnokság 9. legértékesebb játékosa

K. D.K. D.
Vágólapra másolva!
2020.10.31. 09:02
Nemrég frissítette az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő futballisták piaci értékét a mértékadó Transfermarkt, és az új listán Cristiano Ronaldo jó néhány helyet visszacsúszott.

A Transfermarkt rengeteg különböző tényezőt figyelembe véve állapítja meg a játékosok becsült piaci értékét.

Ez a szám a koronavírusból nemrég felépülő Cristiano Ronaldónál jelenleg 54 millió font.

Így nőtt, majd csökkent CR értéke (Fotó: transfermarkt.de)
Így nőtt, majd csökkent CR értéke (Fotó: transfermarkt.de)

Érdekesség, hogy a korábban már 108 millió fontra is értékelt portugál legutóbb 23 éves korában, 2008-ban, még a Manchester United játékosaként ért ennyit a becslések szerint.

Az 54 milliós piaci értékkel pedig egyáltalán nem emelkedik ki a Serie A mezőnyéből a Juventus klasszisa, sőt, a listán így csak a kilencedik, holtversenyben többek között csapattársával, a brazil Arthurral.

A sor élén jelenleg Romelu Lukaku található (Inter, 76.5 millió font), a belgát Paulo Dybala (Juve, 72 millió font), illetve Matthijs de Ligt (Juve, 63 millió font) és Lautaro Martínez (Inter, 63 millió font) követi.

Íme, az olasz bajnokság 10 legértékesebb játékosa a Transfermarkt szerint jelenleg:

A Serie A 10 legértékesebb futballistája (Fotó: transfermarkt.de)
A Serie A 10 legértékesebb futballistája (Fotó: transfermarkt.de)
Legfrissebb hírek

„Rossz emberrel kezdett ki...” – Conte nem kímélte a lecserélt De Bruynét

Olasz labdarúgás
10 órája

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit, és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
20 órája

Serie A: Mel Gibson is megnézte a Roma győzelmét a Verona ellen

Olasz labdarúgás
Tegnap, 16:56

Serie A: gyors gólokkal kezdett a Sassuolo, győzött is

Olasz labdarúgás
Tegnap, 14:39

Az Inter kétgólos győzelmet aratott Szardínián

Olasz labdarúgás
2025.09.27. 22:39

Az Atalanta folytatta jó sorozatát Torinóban

Olasz labdarúgás
2025.09.27. 19:58

Cristiano Ronaldo fejesével duplázta meg előnyét az Al-Naszr Benzemáék ellen

Minden más foci
2025.09.26. 21:26

Ötös lista: íme, az elitligák eddigi meglepetéscsapatai!

Minden más foci
2025.09.26. 15:21
Ezek is érdekelhetik