Inter: Sánchezt 20 millióért megvásárolnák az MU-tól – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2020.07.03. 19:41
null
Sánchez parádésan játszott a Lecce elleni bajnokin (Fotó: AFP)
Angol sajtóértesülések szerint az Inter labdarúgócsapata végleg megvásárolná a Manchester United kölcsönjátékosát, Alexis Sánchezt.

 

Korábban beszámoltunk róla, hogy az Inter meghosszabbította Alexis Sánchez kölcsönszerződését, aki így az idény végéig biztosan a milánói egyesületnél marad. A Goal információi szerint az olasz csapat hosszabb távon is tervezne a chileivel, s 20 millió euróért végleg megvásárolná a Manchester Unitedtől.

Sánchez eddig 13 Serie A-mérkőzésen csupán két gólt szerzett és öt gólpasszt osztott ki, legutóbb azonban az Inter 6–0-ra elintézte a Bresciát, és a 31 esztendős támadó remekül futballozott.

Egyelőre képlékeny, hogy mi lesz Sánchez sorsa, hiszen Ole Gunnar Solskjaer az MU-nál is szeretne még egy esélyt adni az évek óta borzaszó formában lévő játékosnak, viszont arról is hallhattunk sajtóhíreket, hogy az érintett hamarosan hazatérhet Chilébe, és ott is fejezheti be a pályafutását.

Antonio Conte mindenesetre tovább bővítené keretét, a Manchester United játékosai pedig különösen szimpatikusak neki, Sánchez mellett Romelu Lukaku és Ashley Young is az Interben szerepel. A milánói együttes csütörtökön Asraf Hakimi szerződtetését jelentette be – mindössze 40 millió eurót fizettek a marokkói védőért a Real Madridnak.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai a City ellen is kiemelkedett a Liverpoolból

Angol labdarúgás
1 órája

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
10 órája

Arne Slot: Nyilvánvaló, meccset befolyásoló hiba történt a meg nem adott gólunknál

Angol labdarúgás
11 órája

Győzött a Roma, kikapott Bolognában a Napoli, továbbra is nyeretlen és utolsó a Fiorentina

Olasz labdarúgás
12 órája

Haaland kihagyott tizenegyese is belefért, a Man. City simán legyőzte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
13 órája

A Leeds ellen véget ért a Nottingham hosszú böjtje

Angol labdarúgás
15 órája

Serie A: a Milan két góllal vezetett, mégsem tudott nyerni Parmában

Olasz labdarúgás
2025.11.08. 23:32

PL: a Wolves legyőzésével már második a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.11.08. 22:55
Ezek is érdekelhetik