Milan: Ibrával az idény végéig hosszabbít a klub

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.23. 13:01
null
Zlatan Ibrahimovic az idény végéig marad a Milannál (Fotó: AFP)
Az AC Milan a koronavírus-járvány miatt kitolódó futballszezon végéig meghosszabbítja Zlatan Ibrahimovic szerződését, amely jövő kedden jár le – jelentette be a milánói klub sportigazgatója, Frederic Massara.

 

A Milan News hírportál értesülése szerint a 38 éves svéd csatár további sorsáról csak az augusztusi idényzárás után születik döntés.

Az olasz élvonalnak, a Serie A-nak a pandémia miatt márciusban félbeszakított, majd az elmúlt hétvégén újraindított szezonjában Ibrahimovic tíz mérkőzésen szerepelt, négy gólt szerzett és egy gólpasszt adott. Az AC Milannak a kényszerszünet utáni első fellépésén viszont sérülése miatt nem állhatott együttese rendelkezésére, amely nélküle nyert 4–1-re a Lecce otthonában a 27. forduló hétfői játéknapján.

A 116-szoros válogatott Ibrahimovic – aki 2010 és 2012 között már játszott a Milanban – tavaly decemberben a Los Angeles Galaxy együttesétől igazolt át régi-új csapatához.

A La Gazzetta dello Sport másfél hete azt írta, a támadó Svédországban, a részben általa tulajdonolt Hammarby csapatában folytathatja pályafutását, mert konfliktusba keveredett a milánóiak ügyvezető igazgatójával, Ivan Gazidisszel.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22
Ezek is érdekelhetik