Gyász: elhunyt az Inter UEFA-kupa-győztes edzője, Luigi Simoni

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.22. 20:27
null
Luigi Simoni 1997-ben (Fotó: AFP)
Nyolcvanegy éves korában elhunyt Luigi Simoni, aki az 1997–1998-as szezonban UEFA-kupát nyert az Internazionale labdarúgócsapatával.

A szakember tavaly júliusban agyvérzéssel került kórházba, ahonnan márciusban a koronavírus-járvány miatt kellett hazaköltöznie. Csütörtökön az állapota rosszabbodott, ezért visszavitték a pisai kórházba, ahol pénteken meghalt.

Simoni 1959-től 1974-ig tartó karrierje során játszott a Mantovában, a Napoliban, a Torinóban, a Juventusban, a Bresciában és a Genoában, a nápolyiakkal 1962-ben megnyerte az Olasz Kupát.

Edzőként 17 klubnál több mint harminc évig tevékenykedett, öt csapattal összesen hétszer jutott fel a másodosztályból.

Legnagyobb sikerét az 1998-as UEFA-kupa-győzelem jelentette, a sorozat párizsi döntőjében Ronaldo vezérletével az Inter 3–0-ra múla felül a Laziót. A milánói klub előző nyáron szerezte meg a Barcelonától a fénykorát élő brazil klasszist, akiről Simoni azt mondta: „abban az idényben többet tanultam Ronaldótól, mint Ronaldo tőlem”.

Legfrissebb hírek

102. perces büntetővel pontot mentett, de így is tovább szenved a Lazio Sarrival a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
42 perce

Hiába játszott jobban, kikapott a Sassuolótól, így továbbra is nyeretlen a Verona

Olasz labdarúgás
21 órája

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.02. 23:56

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 12:20

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
2025.10.01. 17:28

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 22:51

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.30. 09:05
Ezek is érdekelhetik