Roma: négyhavi fizetésükről mondtak le a játékosok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.19. 18:52
null
Az AS Románál is döntöttek a bércsökkentésről (Fotó: AFP)
A klub megsegítése céljából négyhavi fizetésükről lemondtak az AS Roma labdarúgói, valamint edzői stábjának tagjai.

 

Az olasz élcsapat vasárnapi közleménye szerint az érintettek március és június közötti járandóságukat nem kérik, emellett pedig bérkiegészítéssel segítik a klub azon dolgozóit, akik jelenleg az állam által adott támogatásból élnek.

„Gyakran beszélünk a Románál tapasztalható egységről, a mostani döntés is ezt szimbolizálja” – mondta Guido Fienga, a rómaiak ügyvezetője. Hozzátette, a klubvezetőség tagjai is lemondtak fizetésük egy bizonyos százalékáról.

A koronavírus-járvány miatt március 9-én felfüggesztett olasz élvonal csapatai közül korábban a címvédő Juventus, a Parma és a Cagliari jelentett be bércsökkentéseket.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

A Transfermarkt szerint Bősze Levente a Comóhoz igazolt

Légiósok
2025.09.02. 00:36

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08
Ezek is érdekelhetik