Serie A: Képtelenség lejátszani ezt az idényt... – Pastore

Vágólapra másolva!
2020.03.22. 18:48
null
Pastore szerint a koronavírus veszélyesebb, mint azt sokan gondolják (Fotó: AFP)
A Roma labdarúgócsapatában szereplő Javier Pastore szerint a koronavírus-járvány miatt nem szabad befejezni a Serie A jelenlegi idényét, hiszen nem lenne idő felkészülni az őszi szezon elejére.

 

„Meglátjuk, hogy mikor fogunk játszani ebben vagy a következő szezonban. Azt gondolom, lehetetlen befejezni a mostani idényt, hiszen akkor húsz-harminc napunk lenne felkészülni a következőre” – mondta Pastore a Radio Impactónak.

„A klubok mindenképp pénzt fognak veszíteni, ez elkerülhetetlen. Képtelenség lejátszani ezt az idényt, hiszen akkor halasztani kellene a következő elejét. Ezt pedig nem tehetik meg, hiszen akkor lesz az Európa-bajnokság, a Copa América, stb.” – folytatta az argentin középpályás.

A Serie A-ban a 26. forduló után állt meg a futballélet, jelenleg a Juventus egy ponttal előzi meg az üldöző Laziót. Vincenzo Spadafora olasz sportminiszter szerint – ha a koronavírus-járványban kedvezően alakul a helyzet – május 3-án folytatódhatna a bajnokság.

Bár a Románál sincsenek már edzések, a futballisták mindent megtesznek, hogy jó kondícióban maradjanak.

„Ugyan nem edzhetünk együtt, a klub megteremtette azokat a feltételeket, hogy itthon is tudjunk készülni. Minden reggel súlyokat emelünk, elküldjük a stábnak az eredményeinket – köztük azt is, mennyit és mire edzettünk” – mesélte Pastore.

A Roma játékosa szerint a koronavírust egyáltalán nem szabad félvállról venni.

„Nem szabad hinni az általános híreknek. A koronavírus nem csak az idősebbekre jelent veszélyt. Mi már egy hónapja küzdünk ezzel Olaszországban, és óriási hiba volt alábecsülnünk. Jelenleg káosz uralkodik az országban” – tette hozzá a 30 éves középpályás.

Olaszország már majdnem két hete le van zárva, a kormány így próbálja lelassítani a koronavírus-járványt, amely már több, mint 4800 ember életét követelte – csak szombaton, 793 halálos esetről számoltak be.

Legfrissebb hírek

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
10 órája

Győzött a Roma, kikapott Bolognában a Napoli, továbbra is nyeretlen és utolsó a Fiorentina

Olasz labdarúgás
12 órája

Serie A: a Milan két góllal vezetett, mégsem tudott nyerni Parmában

Olasz labdarúgás
2025.11.08. 23:32

Serie A: a kapusok játszották a főszerepet a torinói derbin

Olasz labdarúgás
2025.11.08. 19:57

Az újoncrangadón szerezte meg első győzelmét a Pisa

Olasz labdarúgás
2025.11.07. 22:45

Paolo Vanoli lett a Fiorentina új vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.11.07. 16:07

Daniele De Rossi vette át a Genoa irányítását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.11.06. 14:09

Pioli nem akart lemondani, kirúgta őt a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2025.11.04. 12:37
Ezek is érdekelhetik