Olaszország: egy hónapig minden sportesemény zárt kapus lesz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.03.04. 20:48
null
A San Sirót és a többi olasz sportarénát is csak kívülről láthatják a szurkolók április 3-ig (Fotó: AFP)
Az Olaszországban rendezendő összes sporteseményt zárt kapuk mögött, nézők nélkül rendeznek meg április 3-ig – jelentette be az olasz kormány szerdán. A hivatalos szervek a koronavírus okozta járvány miatt döntöttek így.

 

Az olasz kormány bejelentette, április 3-ig minden sporteseményt nézők nélkül rendeznek meg Olaszországon belül. Az iskolákat, egyetemeket március 15-ig zárták be. A sportegyesületeket arra is kötelezte a kormány, hogy rendszeres felülvizsgálatokkal biztosítsák, nincs fertőzött a klub játékosai vagy dolgozói között.

Az AP hírügynökség azt írja, így várhatóan folytatódnak az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) küzdelmei a hétvégén. Viszont az olasz rögbiválogatott Anglia elleni, március 14-én Rómában rendezendő mérkőzésének lebonyolítása még kérdéses – a Sky Sports szerint zárt kapuk mögött ezt is megrendezik.

Mint ismert, Olaszország a járvány európai gócpontja, ezzel az óvintézkedéssel az olasz kormány a vírus továbbterjedését szeretné megakadályozni.

Sky Sports News on Twitter

Italian Government decrees all sports events to be played behind closed doors until April 3 due to coronavirus concerns, including all Serie A matches and Italy v England in the Six Nations.


Legfrissebb hírek

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
4 órája

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
7 órája

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30
Ezek is érdekelhetik