Olaszország: az ultrák megverték a klubvezetőt, elmaradt a kupameccs

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2019.11.27. 12:21
null
Pietro Lo Monaco lemondott az őt ért támadások után (Fotó: AFP, archív)
A nemrégiben az olasz élvonalban (Serie A) is szereplő, jelenleg harmadosztályú (Serie C) Catania labdarúgócsapatának Potenza elleni kupamérkőzését elhalasztották, miután a szicíliai klub ügyvezető igazgatóját megtámadták a szurkolók. Pietro Lo Monaco az incidens után hivatalos sajtótájékoztatót tartott, és bejelentette lemondását.

 

A 65 esztendős sportvezető – aki már sok éve a Catania alkalmazásában áll – hajóval tartott Szicíliáról Potenza felé, amikor a klub beszámolója szerint tíz feldühödött, arcát maszkkal eltakaró ultra megtámadta, többször megütötték, a szemüvegét is összetörték. Pietro Lo Monaco előbb a rendőrséghez fordult, majd hazatért Cataniába. A klub úgy döntött, elhalasztja a Potenza elleni kupameccset, amit szerdán 15 órakor pótolnak.

„Szégyenteljes támadás érte klubvezetőnket, amire a városban elhelyezett plakátok alapján készültek is” – írja a Catania hivatalos közleménye. Lo Monaco sajtótájékoztatót hívott össze, amelyen bejelentette lemondását.

„A klubot mérges légkör veszi körül. Vannak szurkolók, akik szeretik a Cataniát, de vannak olyanok is, akik csak kárt okoznak nekünk. Mindent láttam, elég volt ebből” – zárta mondandóját a távozó sportvezető.

Legfrissebb hírek

Serie A: gólképtelen csatárai miatt szenved az Inter

Olasz labdarúgás
2025.05.23. 08:21

Nagy Ádámék kétgólos előnyt szereztek a Serie A-ért zajló rájátszásban

Olasz labdarúgás
2025.05.21. 22:50

Serie A: döntöttek a Napoli és az Internazionale meccsének időpontjáról

Olasz labdarúgás
2025.05.19. 12:44

Serie A: az Udinese kikapott otthon az utolsó helyezett Monzától

Olasz labdarúgás
2025.05.11. 16:56

Aleksander Ceferin szerint szörnyű az olasz labdarúgás infrastruktúrája

Olasz labdarúgás
2025.05.06. 15:39

Az Inter győzött a Verona ellen, és tapad a Napolira

Olasz labdarúgás
2025.05.03. 22:36

Serie A: ismét győzött, és nagyon közel került a bajnoki címhez a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.05.03. 20:06

Serie A: a Parma Balogh Botond nélkül kapott ki a Comótól

Olasz labdarúgás
2025.05.03. 16:56
Ezek is érdekelhetik