Játékossors: a Milan korábbi középpályása bejelentette a visszavonulását

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2019.11.13. 17:50
null
Montolivo nem vált el szépen a Milantól (Fotó: AFP)
Az AC Milan és az olasz labdarúgó-válogatott korábbi játékosa, Riccardo Montolivo bejelentette a visszavonulását, írja a Football Italia.

 

Montolivo a nyáron klub nélkül maradt, miután a Milan nem hosszabbított szerződést vele, azóta pedig nem is szerződött más csapatba – nem véletlenül. A 34 esztendős középpályás ugyanis nem tagadta, a piros-feketéket okolja azért, hogy kiszeretett a futballból.

„Úgy döntöttem, hogy abbahagyom az aktív futballt. Továbbra is Milánóban fogok élni a családommal, azt viszont nem tudom, mihez kezdek most. Át kell gondolnom a jövőmet” – mondta Montolivo.

„Azt gondolom, ki lehet jelenteni, a Milan az oka annak, hogy abbahagytam a pályafutásomat. Még csak esélyt sem adtak nekem, hogy elköszönjek a szurkolóktól” – tette hozzá csalódottan az olasz válogatott egykori játékosa.

Montolivo 348 Serie A-meccsen lépett pályára, ezeken összesen 25 gólt szerzett az Atalanta, a Fiorentina és a Milan színeiben.

Legfrissebb hírek

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
11 órája

Győzött a Roma, kikapott Bolognában a Napoli, továbbra is nyeretlen és utolsó a Fiorentina

Olasz labdarúgás
14 órája

Serie A: a Milan két góllal vezetett, mégsem tudott nyerni Parmában

Olasz labdarúgás
2025.11.08. 23:32

Serie A: a kapusok játszották a főszerepet a torinói derbin

Olasz labdarúgás
2025.11.08. 19:57

Az újoncrangadón szerezte meg első győzelmét a Pisa

Olasz labdarúgás
2025.11.07. 22:45

Paolo Vanoli lett a Fiorentina új vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.11.07. 16:07

Daniele De Rossi vette át a Genoa irányítását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.11.06. 14:09

Pioli nem akart lemondani, kirúgta őt a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2025.11.04. 12:37
Ezek is érdekelhetik