Juventus: 100 millió euró plusz Dybala Neymarért? – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2019.08.20. 07:36
null
Neymar a Juventusnál köthet ki (Fotó: AFP)
Fabio Paratici, a Juventus sportigazgatója Neymar megszerzéséről tárgyal a PSG-vel – írja az As. A spanyol lap forrása szerint a torinói gárda Paulo Dybalát, valamint 100 millió eurót ajánlott a 27 éves brazil szélsőért.

 

Tovább folytatódik a Neymar-saga.

Arról már júliusban pletykáltak, hogy a brazil szélső édesapja többször is Torinóban járt a nyáron, s ott a Juventus illetékeseivel találkozott fia esetleges klubváltását pedzegetve. Konkrétum azonban azóta sem történt az ügyben. Egészen mostanáig!

A spanyol As meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt állítja, Fabio Paratici, a Juventus sportigazgatója elkezdte az egyeztetéseket a PSG-vel Neymar kivásárlásáról. A lap úgy tudja, az ajánlat Paulo Dybaláról, valamint 100 millió euróról szól.

Az üzlet szempontjából viszont gondot jelenthet, hogy a torinói csapatnak csak akkor lesz pénze Neymarra, ha minimum a Mario Mandzukic (15 millió), Blaise Matuidi (35 millió), Daniele Rugani (35 millió euró) trió távozik. Ebben az esetben sikerül az érkezőkre költött és a távozókért kapott pénzösszegeket nagyjából egálban tartani, ami az UEFA FFP (gazdasági fair play) szabályai miatt fontos.

A minap Thomas Tuchel, a PSG vezetőedzője arról beszélt, bár továbbra sem biztos Neymar maradása a francia klubnál, csak akkor engedik el a brazilt, ha biztos a pótlása – a német tréner úgy fogalmazott, szüksége van egy olyan játékosra a szélső helyén, aki képes az egy az egy elleni szituációkat ugyanolyan hatékonyan megoldani, mint ő teszi.

Kérdés, hogy ez a személy lehet-e éppen Dybala?

Olaszországban és Franciaországban a klubok szeptember 2-ig igazolhatnak.

Legfrissebb hírek

Három ember kórházba került a BL-elődöntőt követő párizsi ünneplés során

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 20:02

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Nagyon nem megy az Arsenalnak az elődöntőkben – BL-legek

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 10:59

Mikel Arteta: Donnarumma jelentette a különbséget a párharcban

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 23:57

Hiába a kihagyott tizenegyes, a PSG Párizsban is nyert, és készülhet története második BL-döntőjére!

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 22:55

Angliában okkal rettegnek Gianluigi Donnarummától – a döntőért küzd a PSG és az Arsenal

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 15:48

Dembélé felgyógyult, ott lesz a PSG-ben az Arsenal elleni BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2025.05.06. 14:30

A BL-szereplés kivívásától függhet Igor Tudor sorsa a Juventusnál – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.05.05. 12:23
Ezek is érdekelhetik