Milan: nincs edzőkérdés, Gattuso marad a posztján

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.12.28. 19:05
Megerősítették posztján Gennaro Gattusót, az AC Milan labdarúgócsapatának vezetőedzőjét.

„Gattuso az edzőnk, nincs, és soha nem is volt alternatív tervünk. Sohasem léptünk kapcsolatba azokkal az trénerekkel, akiknek a nevét többször említették mostanában. Még mindig a célunk felé tartunk, ami a negyedik hely megszerzése” – mondta a klub pénteki sajtótájékoztatóján Leonardo Araújo technikai igazgató.„Gattuso az edzőnk, nincs, és soha nem is volt alternatív tervünk. Sohasem léptünk kapcsolatba azokkal az trénerekkel, akiknek a nevét többször említették mostanában. Még mindig a célunk felé tartunk, ami a negyedik hely megszerzése” – mondta a klub pénteki sajtótájékoztatóján Leonardo Araújo technikai igazgató.

A legfrissebb olasz sajtóértesülések szerint a tulajdonosi kör éppen a – játékosként világbajnok – brazil Leonardót kérte fel, ő azonban nem akar ismét edzőként tevékenykedni, holott régebben volt az Internazionale és az AC Milan szakvezetője is. Korábban Antonio Contét, Francesco Guidolint, Roberto Donadonit és Arsene Wengert is a jelöltek között emlegették.

Az AC Milan legutóbb december 2-án szerzett gólt a Serie A-ban, amikor 2–1-re legyőzte a Parmát. Azóta három alkalommal gól nélküli döntetlent játszott, egyszer pedig 1–0-ra kikapott a Fiorentinától, így 18 forduló után a hatodik helyen áll, ráadásul közben kiesett az Európa-ligából.

Gattuso elmondta, minden nap beszél a klubvezetőkkel, nem kapott ultimátumot tőlük, és továbbra is érzi a bizalmukat.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Gattuso a debreceni olasz siker után: A legőrültebb meccs, amit valaha átéltem edzőként

Foci vb 2026
2025.09.09. 08:39

„Még mindig ott van a kéznyom...” – Gattuso felpofozta játékosait az öltözőben

Foci vb 2026
2025.09.06. 15:00

A második félidőben jöttek a gólok, Gattuso fölényes sikerrel mutatkozott be az olasz válogatott élén

Foci vb 2026
2025.09.05. 22:58

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

Gennaro Gattuso: Vissza kell hozni a karakteres olasz futballt!

Foci vb 2026
2025.09.03. 11:42

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11
Ezek is érdekelhetik