Serie A: minden játékos ugyanolyan trikóban vonul ki a pályára hétvégén

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.08.22. 16:44
null
A „Genova a szívemben van" felirat lesz a trikókon (Fotó: sampdoria.it)
Minden játékos, a szakmai stábok tagjai és a játékvezetők is ugyanolyan trikóban vonulnak ki a pályára az olasz labdarúgó-bajnokság hétvégi, második fordulójában, így tisztelegnek a genovai hídomlás áldozatainak emléke előtt.

 

Az egyik helyi élvonalbeli klub, a Sampdoria honlapjának beszámolója szerint a pólókon a „Genova nel cuore" (Genova a szívemben van) felirat áll majd, fölötte pedig egy híd látható, számos kisebb-nagyobb piros szívvel.

Gaetano Micciche, a liga elnöke úgy fogalmazott, hogy az akció a részvét és a szolidaritás jegyében született. Marco Bucci polgármester köszönetét fejezte ki, és elmondta, városa már felocsúdott a sokkhatást követően. Hozzátette, a kezdeményezés nagy jelentőséggel bír számukra, mert megnyugtatja, és bátorságra, elszántságra sarkallja őket.

A Morandi autópálya-völgyhíd múlt kedden délben omlott le, és több mint harminc gépjármű hullott a 45 méteres mélységbe. Összesen 43 ember halt meg.

Az eset miatt a Serie A múlt hétvégi, első fordulójából a Sampdoria–Fiorentina mérkőzést szeptember 19-re, az AC Milan–Genoa találkozót október 31-re halasztották. A többi meccset lejátszották, de a kezdés előtt egyperces gyászszünetet tartottak.

Legfrissebb hírek

Höjlund volt a Napoli nyerőembere, hátrányból győzött a címvédő

Olasz labdarúgás
4 órája

Sorozatban harmadszor kapott ki otthon a Fiorentina, simán nyert a Bologna

Olasz labdarúgás
7 órája

Nem őrizte meg előnyét a Cagliari, pontosztozkodás Udinében

Olasz labdarúgás
10 órája

102. perces büntetővel pontot mentett, de így is tovább szenved a Lazio Sarrival a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.10.04. 17:08

Hiába játszott jobban, kikapott a Sassuolótól, így továbbra is nyeretlen a Verona

Olasz labdarúgás
2025.10.03. 20:44

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
2025.09.29. 22:36

„Rossz emberrel kezdett ki...” – Conte nem kímélte a lecserélt De Bruynét

Olasz labdarúgás
2025.09.29. 09:17

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit, és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 22:46
Ezek is érdekelhetik