Inter: Portugáliában folytatja a brazil csatár – hivatalos

Vágólapra másolva!
2017.08.31. 23:37
null
Gabigol Portugáliában folytatja (Fotó: AFP)
Biztossá vált, amit korábban jeleztünk: az Internazionale brazil labdarúgója, Gabriel Barbosa – ismertebb nevén Gabigol – egyéves milánói tartózkodást követően Portugália felé veszi az irányt, ahol a Benfica játékosa lesz.

 

A kék-feketék egy esztendeje 29.5 millió eurót fizettek a játékosért a brazil Santosnak. A felek nem hozták nyilvánosságra az átigazolási díjat, ám a football-italia.net információi szerint Gabigol 25 millió euróért távozott.

Emellett a milánóiak az olasz portál szerint egy esetleges későbbi átigazolás összegéből 25 százalékos részesedésre vagy további 3 millió euróra tartanak igényt – attól függően, melyik összeg a magasabb.

A megállapodás értelmében egyéves kölcsönszerződés után opciós joga lesz megvásárolnia Gabigolt a Benficának.

A támadóra egy másik portugál klub, a Sporting CP, valamint a spanyol Las Palmas is lecsapott volna.

Az Interhez kapcsolódó hír még, hogy a Caen szélsőjét, Yann Karamoh-t két évre kölcsönvette a klub, kötelező vásárlási opcióval.



Legfrissebb hírek

A Napoli hat gólt kapott Eindhovenben, kiütéssel nyert az Internazionale is

Bajnokok Ligája
53 perce

A Ferencváros súlyos vereséget szenvedett a Benfica vendégeként az El-ben

Kézilabda
1 órája

Bonny korai gólja döntött, az Inter mindhárom pontot elvitte a Stadio Olimpicóból

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 22:55

Fehér Miklós és Guttmann Béla szobrát is meglátogattuk a Benfica stadionjánál – FOTÓK

Magyar válogatott
2025.10.14. 16:55

A portugálok a napokban kivívhatják a vb-részvételt, de Cristiano Ronaldo és a Benfica még a meccsnél is fontosabb

Foci vb 2026
2025.10.11. 09:30

Kiütés: az Inter vette el az újonc Cremonese veretlenségét a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.10.04. 20:00

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

Egy öngól döntött a Chelsea javára José Mourinho mostani csapata ellen

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 23:01
Ezek is érdekelhetik