Milan: nem adják fel, meggyőznék Donnarummát

Vágólapra másolva!
2017.06.20. 18:41
Olasz sajtóhír szerint a Milan labdarúgócsapatának vezetői nem tettek le arról, hogy 18 éves kapusukat, Gianluigi Donnarummát szerződéshosszabbításra bírják.

Egy hét sem telt el azóta, hogy Marco Fassone, a Milan ügyvezetője sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy Donnarummával nem sikerült megállapodniuk, a fiatal kapus nem hosszabbítja meg a 2018 nyarán lejáró szerződését. Úgy tűnt, a klubnál beletörődtek legnagyobb kincsük elvesztésébe, ám a Sky Italia értesülése szerint most újra „támadásba” lendülnek, és megpróbálják meggyőzni Donnarummát a maradásról.

Az olasz médium úgy tudja, hogy Mino Raiola, a kapus ügynöke a napokban ismét leül tárgyalni Fassonéval, míg a menedzser bátyja, Enzo Raiola Lengyelországba, az U21-es Európa-bajnokság helyszínére utazott, hogy megvitassa a helyzetet Donnarummával, illetve a játékos családjával. Marco Fassone, a Milan ügyvezetője sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy Donnarummával nem sikerült megállapodniuk, a fiatal kapus nem hosszabbítja meg a 2018 nyarán lejáró szerződését. Úgy tűnt, a klubnál beletörődtek legnagyobb kincsük elvesztésébe, ám a Sky Italia értesülése szerint most újra „támadásba” lendülnek, és megpróbálják meggyőzni Donnarummát a maradásról.

Az olasz médium úgy tudja, hogy Mino Raiola, a kapus ügynöke a napokban ismét leül tárgyalni Fassonéval, míg a menedzser bátyja, Enzo Raiola Lengyelországba, az U21-es Európa-bajnokság helyszínére utazott, hogy megvitassa a helyzetet Donnarummával, illetve a játékos családjával.

A Milan-szurkolók nehezen viselték egykori kedvencük döntését, az olasz U21-es válogatott Dánia elleni mérkőzésén játékpénzt dobáltak Donnarummának, aki azonban könnyen túltette magát ezen.

Legfrissebb hírek

Sallai Roland csapattársa lehet Gianluigi Donnarumma – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.07.26. 18:13

Szoboszlai: Ezeket a nagy elvárásokat nem szeretem

Angol labdarúgás
2025.07.26. 17:17

Anyám, én nem ilyen lovat akartam! – tényleg tévedésből igazolt a Milan?

Minden más foci
2025.07.26. 12:02

A Premier League-ből igazolt balhátvédet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.07.24. 12:10

Ausztráliában rendeznének olasz bajnoki mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.07.11. 08:29

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
2025.07.10. 18:11

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
2025.07.08. 22:58

Videó: Musiala ütközött Donnarummával, borzalmas sérülés lett a vége

Klub-vb
2025.07.05. 19:34
Ezek is érdekelhetik