Roma: „Csak egy tanács, nem fenyegetés... aludjatok villanyfénynél!”

Vágólapra másolva!
2017.05.05. 11:24
null
Lógtak a Roma-mezes próbababák
Ijesztő fenyegetést kapott a Roma labdarúgócsapatának három játékosa. Egy felüljáróról az ő mezükbe öltöztetett próbababákat lógattak le ismeretlenek, felettük pedig korántsem barátságos üzenetet hagytak.



A Colosseum mellett található az a felüljáró, amelyről csütörtök éjjel lelógattak négy próbababát. Az egyik „pucér” volt, a másik három pedig Radja Nainggolan, Mohamed Szalah és Daniele De Rossi mezét viselte.

A felüljáróra egy molinót is kifeszítettek, az alábbi szöveggel: „Csak egy tanács, nem fenyegetés… aludjatok villanyfénynél!”

A La Stampa értesülése szerint a római rendőrség nyomozást indított az ügyben, ugyanis nyílt fenyegetésnek minősítették az esetet. Egyesek szerint szélsőséges AS Roma-szurkolók akasztották fel a próbababákat, így üzenve „kedvenceiknek” a városi rivális Laziótól elszenvedett múlt heti 3–1-es vereség után, mások viszont úgy tudják, a Lazio hívei állnak a csúnya tréfa mögött.

Egyelőre egyik csoport sem vállalta magára az akciót.

Legfrissebb hírek

„Ízekre szedik a mögötte védekezőt, és ő csak nézi” – élesen kritizálta a Pool sztárját Wayne Rooney

Angol labdarúgás
2025.10.06. 16:36

102. perces büntetővel pontot mentett, de így is tovább szenved a Lazio Sarrival a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.10.04. 17:08

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
2025.09.29. 22:36

Serie A: Mel Gibson is megnézte a Roma győzelmét a Verona ellen

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 16:56

A Genoa és a Torino is továbbjutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2025.09.25. 22:56

A Milan egykapuzva ejtette ki a Leccét az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 22:55

Az AC Milan és az Inter megállapodást kötött az új stadionról

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 16:56

Elsírta magát a római derbi főhőse a győztes gól után

Olasz labdarúgás
2025.09.22. 10:11
Ezek is érdekelhetik