Serie A: a Milannak egy félidő is elég volt a Fiorentina ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.19. 22:47
null
Juraj Kucka szerezte a Milan első gólját
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának zárómérkőzésén a AC Milan remek első félidei játékának eredményeként 2–1-re legyőzte közvetlen riválisát, a Fiorentinát.

A forduló egyik legjobban várt meccsén a játéknap előtt a tabella 7. helyén álló AC Milan a közvetlen riválisának számító Fiorentinát fogadta. A piros-feketék a Lazio elleni 1–1-es döntetlennel, a firenzeiek a Borussia Mönchengladbach elleni 1–0-s Európa-liga-sikerrel hangoltak a rangadóra.

Már az első percektől kezdve mindkét csapat letámadással nehezítette ellenfele életét, a kemény védekezés azonban korántsem eredményezett eseménytelen első félidőt. Bő negyed óra elteltével előnybe került a Milan: José Sosa tekert a kapu elé egy szabadrúgást, melyet Juraj Kucka roppant nehéz fejessel juttatott a kapuba (1–0).

Nem örülhettek sokáig a hazaiak, négy perccel később Federico Chiesa játszotta meg a kapu elé berobbanó Nikola Kalinicet, aki közelről egalizált – apró szépséghiba, hogy a gólpasszt adó olasz lesen volt, a gólt azonban megadták (1–1). Ezzel eldőlt, hogy a február 25-én születésnapos Gianluigi Donnarumma nem tudta lehozni kapott gól nélkül az utolsó kiskorúként lejátszott mérkőzését.

Alapvetően nagy lendülettel játszott a Milan, erre láthattunk kiváló példát a 31. percben: Sosa labdaszerzését követően nagy erővel iramodtak meg a hazaiak, a labdához jutó Gerard Deulofeu nem sokat habozott, és a tizenhatos vonaláról szépen tekerte el a vetődő kapus mellett a labdát (2–1). A Milannak ez volt az első mérkőzése a bajnokságban, melyen az első félidőben egynél több gólt szerzett.

A második félidőben a Milan alaposan magára húzta az ellenfelét, a támadótérfélen alig jártak a hazaiak, igaz, akkor veszélyesek voltak. A Fiorentina becsülettel próbált menni előre, a legközelebb Carlos Sánchez járt a gólszerzéshez, a kolumbiai játékos azonban csúnyán fölé lőtte a ziccerét.

A találkozót 2–1-re megnyerte a Milan, ezzel négypontos előnybe került a Fiorentinával szemben, és ugyanennyire megközelítette a nemzetközi kupaindulást érő ötödik helyen álló Atalantát.

Amennyiben igazak a hírek, miszerint március 3-áig lezárul a milánói gárda eladása, akkor ez a mérkőzés volt az utolsó hazai bajnokija, melyen még Silvio Berlusconi tulajdonában volt az együttes.

OLASZ SERIE A
25. FORDULÓ

AC Milan–Fiorentina 2–1 (Kucka 17., Deulofeu 31., ill. Kalinic 21.)

TOVÁBBI VASÁRNAPI EREDMÉNYEK
AS Roma–Torino 4–1 (Dzeko 10., Szalah 17., Paredes 65., Nainggolan 91., ill. M. López 84.)
Sampdoria–Cagliari 1–1 (Quagliarella 22., ill. Isla 6.)
Pescara–Genoa 5–0 (L. Orbán 5. – öngól, Caprari 19., 81., Benali 31., Cerri 87.)
Chievo–Napoli 1–3 (Meggiorini 72., ill. Insigne 31., Hamsík 38., Zielinski 58.)
Udinese–Sassuolo 1–2 (Fofana 7., ill. Defrel 70., 79.)
Bologna–Inter 0–1 (Gabriel 81.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Juventus–Palermo 4–1 (Marchisio 13., Dybala 40., 89., Higuaín 73., ill. Csocsev 93.)
Atalanta–Crotone 1–0 (Conti 48.)
Empoli–Lazio 1–2 (Krunic 67., ill. Immobile 68., B. Keita 80.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 25 21 4 53–17 +36 63
2. Roma 25 18 2 5 54–22 +32 56
3. Napoli 25 16 6 3 60–27 +33 54
4. Internazionale 25 15 3 7 40–24 +16 48
5. Atalanta 25 15 3 7 40–26 +14 48
6. Lazio 25 14 5 6 44–29 +15 47
7. Milan 25 13 5 7 36–29 +7 44
8. Fiorentina 25 11 7 7 42–35 +7 40
9. Torino 25 9 8 8 46–40 +6 35
10. Sampdoria 25 8 8 9 29–31 –2 32
11. Chievo 25 9 5 11 26–34 –8 32
12. Sassuolo 25 9 4 12 35–40 –5 31
13. Udinese 25 8 5 12 28–34 –6 29
14. Cagliari 25 8 4 13 33–51 –18 28
15. Bologna 25 7 6 12 23–38 –15 27
16. Genoa 25 6 7 12 27–40 –13 25
17. Empoli 25 5 7 13 15–35 –20 22
18. Palermo 25 3 5 17 21–49 –28 14
19. Crotone 25 3 4 18 20–43 –23 13
20. Pescara 25 2 6 17 27–55 –28 12
Legfrissebb hírek

Újra Massimiliano Allegri lett a Milan vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
20 órája

Bejelentette Conceicao távozását a Milan – felkészül Allegri?

Olasz labdarúgás
2025.05.29. 22:02

Megújította sikeredzője szerződését a Bologna – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.05.29. 17:29

Közel a megegyezés, Allegri visszatér Milánóba – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.05.29. 16:33

Zaniolo elismerte, hogy elvesztette a fejét az öltözőben

Olasz labdarúgás
2025.05.28. 12:52

Ütött vagy nem ütött az öltözőben? Folytatódik Zaniolo és a Roma csatája

Olasz labdarúgás
2025.05.27. 11:22

„Már villát is vett a városban” – a Napoli elnöke De Bruyne szerződtetéséről

Olasz labdarúgás
2025.05.26. 20:55

Fordulatos meccsen nyert Velencében a Juventus, így ő indulhat a BL-ben

Olasz labdarúgás
2025.05.25. 23:00
Ezek is érdekelhetik