Serie A: edzője és az olasz sajtó is dicséri Nagy Ádámot

Vágólapra másolva!
2016.09.12. 10:02
Nagy Ádám (Bologna) sajtója továbbra is nagyon jó, sőt edzője is dicsérte a magyar labdarúgót a Cagliari elleni vasárnapi bajnoki győzelem (2–1) után – rövid összegzés.

„Tetszett Ádám játéka, nagyon meg vagyok elégedve vele – mondta a magyar légiósról Roberto Donadoni, a Bologna vezetőedzője. – A középpálya bármelyik posztján képes ellátni a feladatát, rendre jó döntéseket hoz, tudja, merre kell mozognia, és a hozzáállása is példaértékű. Az ilyen játékosoknak sohasem nehéz helyet találnom a csapatomban.”Roberto Donadoni, a Bologna vezetőedzője. – A középpálya bármelyik posztján képes ellátni a feladatát, rendre jó döntéseket hoz, tudja, merre kell mozognia, és a hozzáállása is példaértékű. Az ilyen játékosoknak sohasem nehéz helyet találnom a csapatomban.”

Mint beszámoltunk róla, a 86. percbeli lecserélésekor a Renato Dall’Ara Stadion közönsége tapssal kísérte a 21 éves játékos útját az oldalvonalig.

A tizenkétszeres magyar válogatott futballista vasárnapi mérlege kilenc labdaszerzés, egy becsúszó szerelés, harminckilenc passz és kilencvenöt százalékos, kiemelkedően magas passzpontosság. A tuttobolognaweb.it azon melegében le is osztályozta a játékosokat, a korábbi ferencvárosi középpályás 6+-os értékelést kapott, a következő magyarázattal:

„Jó meccse volt, a védelem előtti szervező szerepköréből ötletesen, rendezetten igazgatott, fazont szabott a csapatnak. Akkor sem lankadt, amikor nem volt nála a labda.”

A bolognatoday.it 6-ost adott neki, állandó rovatában sem a meccs legjobbjai, sem legrosszabbjai között nem említette.

Legfrissebb hírek

Nagy Ádám gólpasszt adott; Tóth Balázs bravúrjai is kellettek csapata fordításához – videók

Légiósok
14 órája

De Bruyne és McTominay is beköszönt: a címvédő Napoli nyerte meg az Inter elleni Serie A-rangadót

Olasz labdarúgás
16 órája

A Juventus legyőzése után a Parmával csak ikszelt idegenben a Como

Olasz labdarúgás
19 órája

A hajrában mentett pontot a Milan a nyeretlen újonccsapat ellen

Olasz labdarúgás
2025.10.24. 22:54

Serie A: fiatal argentin sztárt csábítana el a tartományi riválistól az Inter – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.10.24. 14:32

Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Magyar válogatott
2025.10.22. 10:14

Kórházba került a Bologna vezetőedzője, nem lesz ott a bukaresti El-meccsen

Olasz labdarúgás
2025.10.21. 17:16

Serie A: hiába vezetett korán a Cremonese, az Udinese pontot rabolt az otthonából

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 22:51
Ezek is érdekelhetik