Juve: „Újságírók=papagájok” – Pogba ügynöke bepöccent

Vágólapra másolva!
2016.07.29. 21:48
null
Továbbra is kérdéses Pogba olaszországi jövője (Fotó: AFP)
Paul Pogbának, az olasz élvonalbeli Juventus középpályásának ügyeit intéző Mino Raiola saját Twitter-csatornáján szólt oda az újságíróknak, valamint elmondta, nincs megállapodás a francia játékos átigazolását illetően az olasz együttes és az angol Manchester United között.

 

Mint arról beszámoltunk, a L’Équipe értesülése szerint a Manchester United, a Juventus és Paul Pogba megegyezett egymással: a francia labdarúgó a torinóiaktól a manchesteriekhez igazol, még ezen a nyáron nagyjából 110 millió euró ellenében.

Ezt követően azonban olyan hírek érkeztek Olaszországból, hogy megakadt az ügylet, méghozzá Pogba ügynöke, Mino Raiola miatt, aki a középpályás klubváltása esetén közvetítői jutalomban részesül – ez akár 25 millió euróra is rúghat –, ennek felét pedig nem akarja kifizetni a torinói együttes.

Ezúttal Raiola saját Twitter-csatornáján jelentette ki: még a két klub között sincs megállapodás, csak az olasz és a brit sajtó harcol egymással, hogy melyikük jelenti be előbb az átigazolást.

AZ OMINÓZUS BEJEGYZÉS:



 

Legfrissebb hírek

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
4 perce

Nápolyt látni és újjászületni – a Scott McTominay-portré

Képes Sport
5 órája

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
2025.09.30. 16:51

Bruno Fernandes újra tizenegyest rontott, kikapott a Brentfordtól a Man. United

Angol labdarúgás
2025.09.27. 15:32

Amorim: Megértem a szurkolókat, még én sem tudom, mire számíthatok a csapattól...

Angol labdarúgás
2025.09.26. 18:49

Nem fizetett gyermektartást, börtönbe kerülhet a korábbi MU-játékos

Minden más foci
2025.09.24. 17:04

A Manchester United kihasználta az emberelőnyét, és Casemiro butasága ellenére is megverte a Chelsea-t

Angol labdarúgás
2025.09.20. 20:40

Vlahovics csak a legjobbakhoz igazolna, de ki fizet érte eleget?

Olasz labdarúgás
2025.09.19. 10:51
Ezek is érdekelhetik