Inter: elege van a támadónak, távozhat Milánóból

Vágólapra másolva!
2016.05.09. 19:42
Sztevan Jovetics, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Internazionale támadója elmondta, nem padozni jött Milánóba.

A 26 éves montenegrói válogatott labdarúgó múlt nyáron a Manchester Citytől érkezett kölcsönbe az Interhez. Jól is kezdte a szezont, az első két fordulóban három gólt szerzett, majd szeptember végén megsérült, két meccset kellett kihagynia. Azóta többnyire epizódszerepet kap Roberto Mancinitől, sőt 2016 elején csak néhány percet játszott, majd meg is sérült.

„Amikor 2016 kezdetét vette, két hónap alatt alig játszottam. Egy biztos: a padról nem tudok gólokat szerezni. Azonos feltételek mellett nem maradnék a következő szezonban. Mindig próbálom a legjobb teljesítményemet nyújtani, aztán persze vannak döntések, amelyeket el kell fogadnom. De nem padozni jöttem ide. Már korábban mondtam, hogy szeretnék itt maradni, úgyhogy erről még beszélnünk kell a vezetőkkel, aztán majd elválik, hogyan tovább” – mondta Jovetics a Sky Sport Italiának.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

A Transfermarkt szerint Bősze Levente a Comóhoz igazolt

Légiósok
2025.09.02. 00:36

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08
Ezek is érdekelhetik