Juventus: a Boca ügyvezetője elmondta, Tévez klubot vált

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.25. 08:40
Gyakorlatilag biztosra vehető, hogy Carlos Tévez, az olasz élvonalbeli Juventus támadója hazatér, s az argentin első osztályú Boca Juniorshoz szerződik.

César Martucci, a Boca ügyvezető igazgatója a Clarín napilapnak adott interjújában beszélt Tévezről.

„Boldogok vagyunk, mert sok munka után végre megegyeztünk Tévez visszatéréséről – mondta Martucci. – Bízunk benne, hogy Carlos érkezésével végre elérhetjük azokat a célokat, amelyekre a Boca szurkolói várnak. Sokakkal ellentétben Tévez nem levezetni jön haza, remek formában van.”

A 31 éves argentin válogatott támadó a Boca Juniorsban nevelkedett, 2001 és 2004 között szerepelt a felnőttcsapatban. A Juventusban 2013 óta futballozik, az elmúlt évadban 48 tétmeccsen 29-szer volt eredményes és tíz gólpasszt adott a Bajnokok Ligája döntőjéig menetelő torinóiak alapembereként.

Legfrissebb hírek

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
15 órája

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
2025.08.20. 17:51

Örök Város, örök reménykedés?

Olasz labdarúgás
2025.08.20. 17:23

Kihagyja a bajnoki rajtot a Milan sztárja

Olasz labdarúgás
2025.08.19. 15:24

Weisz Árpád a legsikeresebb edzők között a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.08.19. 13:34

A Nagy Ádámmal felálló Spezia tizenegyespárbajban jutott tovább az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2025.08.18. 20:44

OLASZ SERIE A 2025–2026, MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Olasz labdarúgás
2025.08.14. 13:23

Megvolt a szokásos drukkerroham, alig 50 percig tartott a Juventus ünnepi meccse

Olasz labdarúgás
2025.08.13. 21:40
Ezek is érdekelhetik