Juventus: megegyeztek, jöhet az „új Messi” - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.15. 16:33
null
Paulo Dybala sajtóhírek szerint a Juventusban folytatja pályafutását (Fotó: Reuters)
Olasz lapértesülések szerint a Serie A-ban szereplő Juventus labdarúgócsapata mindenben megegyezett a Palermóval Paulo Dybala átigazolását illetően, és hamarosan szerződteti a 21 éves játékost.

 

Paulo Dybalát a Palermo elnöke, Maurizio Zamparini csak az „új Messiként” emlegeti. Dybalát több európai élklub is szeretné megszerezni. Összeboronálták már a Chelsea-vel, az Arsenallal, a Barcelonával, a PSG-vel, a Juventusszal és a Dzsudzsák Balázst is szemmel tartó Interrel is, amely így könnyen lehet, hogy a magyar szélsőre veti ki hálóját.

Úgy tűnik, hogy végül a Barca elleni Bajnokok Ligája-döntőre készülő „zebrák” lesznek a befutók, olasz lapértesülések szerint ugyanis már sikerült megállapodniuk a játékossal – valamint annak klubjával is.

A hírek szerint az argentin támadó ötéves szerződést ír alá a Juventusszal, éves fizetése 2.5 millió euró lesz. Persze a szicíliai csapat sem jár rosszul a transzferrel, a Juve 32 milliót fizet Dybala játékjogáért.

A 21 esztendős játékos a 2014–2015-ös szezonban 34 mérkőzésen lépett pályára, ezeken tizenhárom gólt szerzett, és tíz gólpasszt osztott ki. Ő vezeti a Serie A gólpasszlistáját.

Legfrissebb hírek

A Nagy Ádámmal felálló Spezia tizenegyespárbajban jutott tovább az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
14 órája

Megvolt a szokásos drukkerroham, alig 50 percig tartott a Juventus ünnepi meccse

Olasz labdarúgás
2025.08.13. 21:40

Nem a legszebb napjait éli, de vígan lubickol a mercatóban az „Öreg Hölgy”

Olasz labdarúgás
2025.08.12. 17:35

Duplázott a nyári szerzemény, a Man. City is győzött a PL-rajt előtt

Angol labdarúgás
2025.08.10. 08:05

Serie A: a közönség is hallja majd a videóbírós ítéleteket

Olasz labdarúgás
2025.08.05. 21:34

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
2025.08.02. 09:19

Mire lesz képes az új idényben a Szoboszlaiékat megverő Milan?

Olasz labdarúgás
2025.07.27. 13:40

Két játékos Bergamóból, kettő Parmából, ez az interes sikerrecept?

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 12:47
Ezek is érdekelhetik