Lazio: Klose másodszor is meggondolta magát, hazatér?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.14. 15:47
Miroslav Klose, a Lazio labdarúgócsatának rutinos csatára egybehangzó olasz és német sajtóhírek szerint visszatérhet korábbi együtteséhez, a Bundesligában a kiesés elől menekülő Werder Bremenhez.

Amint arról beszámoltunk, Klose előbb elpanaszolta a német Bildnek, hogy nem érzi jól magát jelenlegi együttesénél, majd pár nappal később már úgy nyilatkozott, szívesen maradna még egy szezont Olaszországban. Klose előbb elpanaszolta a német Bildnek, hogy nem érzi jól magát jelenlegi együttesénél, majd pár nappal később már úgy nyilatkozott, szívesen maradna még egy szezont Olaszországban.

Német és olasz sajtóhírek szerint a 36 esztendős csatár másodszorra is meggondolta magát, és haza akar térni.

„Régóta álmodozunk arról, hogy egy nap Klose visszatér. Ő egy nagyszerű csatár, aki a segítségünkre lehetne. Készenlétben leszünk, ha úgy dönt, távozik Rómából” – mondta a Bildnek Thomas Eichin, a brémaiak sportigazgatója.

A transfermarkt.de által egymillió euróra értékelt Klose szerződése 2015 nyarán jár le a Lazionál, ám sajtóhírek szerint a Werder kedvéért visszatér hazájába még a téli átigazolási időszakban. Klose 2004 és 2007 között játszott a zöld-fehér együttesben, amelyben 89 bajnokin 53 gólig jutott.

Legfrissebb hírek

102. perces büntetővel pontot mentett, de így is tovább szenved a Lazio Sarrival a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
14 órája

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
2025.09.29. 22:36

Bundesliga: Kane „százados” lett, ötből öt a Bayern mérlege

Német labdarúgás
2025.09.26. 22:27

Elsírta magát a római derbi főhőse a győztes gól után

Olasz labdarúgás
2025.09.22. 10:11

Serie A: Lorenzo Pellegrini hősies góllal tért vissza, a Roma nyerte a fővárosi derbit

Olasz labdarúgás
2025.09.21. 14:32

Francesco Totti: Gian Piero Gasperini most bizonyíthat

Olasz labdarúgás
2025.09.21. 08:16

Klubot váltott Ausztráliában a világbajnok spanyol futballista

Minden más foci
2025.09.16. 07:23

Gyenge meccsen kapott ki az újonctól a Lazio

Olasz labdarúgás
2025.09.14. 20:00
Ezek is érdekelhetik