Inter: Osvaldóval szokás szerint csak a baj van

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.21. 18:31
Az olasz Sky Sport Italia információi szerint Roberto Mancini, az Internazionale labdarúgócsapatának vezetőedzője hivatalosan felfüggesztette Pablo Daniel Osvaldót, aki egymás utáni két napon mulasztott edzéseket.

A hírhedten fegyelmezetlen Osvaldo január hatodikán, a Juventus elleni bajnokin a pályán, majd az öltözőben is nekiment csapattársának, Mauro Icardinak. Mancini ezt követően azzal próbálta fegyelmezni, hogy kihagyta a keretből, erre Osvaldo válasza az edzéslátogatás elmulasztása volt – sem csapattársait, sem az edzőt, sem a vezetőket nem értesítette hollétéről. A Sky Sport Italia szerint a mostani döntés már hivatalos, Osvaldo kikerült az Inter keretéből.

A 29 éves támadót 2013-ban klubrekordért szerződtette az angol Southampton, ám súlyos fegyelmi problémái miatt mennie kellett. A Juventusnak, majd az Internek adták kölcsön, de Osvaldót továbbra sem tudják megfékezni. A csatártól egyéves kölcsönszerződése ellenére már az Inter is szabadulna, elképzelhető, hogy még a téli átigazolási időszakban visszakerül anyaklubjához, majd onnan ismét kölcsönbe.

Legfrissebb hírek

Nagy Ádám gólpasszt adott; Tóth Balázs bravúrjai is kellettek csapata fordításához – videók

Légiósok
15 órája

De Bruyne és McTominay is beköszönt: a címvédő Napoli nyerte meg az Inter elleni Serie A-rangadót

Olasz labdarúgás
17 órája

A Juventus legyőzése után a Parmával csak ikszelt idegenben a Como

Olasz labdarúgás
20 órája

A hajrában mentett pontot a Milan a nyeretlen újonccsapat ellen

Olasz labdarúgás
2025.10.24. 22:54

Serie A: fiatal argentin sztárt csábítana el a tartományi riválistól az Inter – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.10.24. 14:32

Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Magyar válogatott
2025.10.22. 10:14

Kórházba került a Bologna vezetőedzője, nem lesz ott a bukaresti El-meccsen

Olasz labdarúgás
2025.10.21. 17:16

Serie A: hiába vezetett korán a Cremonese, az Udinese pontot rabolt az otthonából

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 22:51
Ezek is érdekelhetik