Napoli: a Man. United térfelén pattog a Fellaini-labda

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.05. 15:39
Rafael Benítez, a Serie A-ban szereplő SSC Napoli vezetőedzője szerint a Manchester Uniteden múlik Marouane Fellaini Nápolyba igazolása.

A két klub közti egyeztetések még zajlanak. A Napoli kizárta, hogy megvásárolja a belga középpályást, de a kölcsönszerződés is nehézkes, ugyanis Fellaini fizetése igen magas, így az olaszok azt szeretnék, hogy egy részét – az egyéves kölcsönjáték ideje alatt is – a manchesteriek állják.

„Fellaini a Manchester United játékosa, a sorsa nem rajtunk, hanem a klubján és a menedzseren, Louis van Gaalon múlik. Ő egy nagyszerű futballista, de az, hogy kell-e nekünk, a nyári távozóktól is függ. Elsőként a mentalitás számít, azt követően beszélhetünk a technikai képzettségről” – nyilatkozta a spanyol szakember, aki az augusztusi BL-selejtezőig mindenképpen szeretné megerősíteni keretét.

Benítez a nyári felkészülés során a 4–1–4–1-es formációt gyakorolta együttesével, amibe Fellini is passzolna.

A Napoli szerdán Genfben a Barcelona ellen lép pályára felkészülési mérkőzésen. A találkozó kapcsán kérdezték Benítezt korábbi liverpooli játékosáról, Javier Mascheranóról. Az argentin középpályás neve gyakran felmerült a nápolyiakkal kapcsolatos átigazolási hírekben, de a vezetőedző most határozottan cáfolta az érkezésének lehetőségét, mivel a játékos szerepel Luis Enrique, a katalánok mesterének terveiben.

Legfrissebb hírek

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
4 órája

„Rossz emberrel kezdett ki...” – Conte nem kímélte a lecserélt De Bruynét

Olasz labdarúgás
Tegnap, 9:17

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit, és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 22:46

Bruno Fernandes újra tizenegyest rontott, kikapott a Brentfordtól a Man. United

Angol labdarúgás
2025.09.27. 15:32

Amorim: Megértem a szurkolókat, még én sem tudom, mire számíthatok a csapattól...

Angol labdarúgás
2025.09.26. 18:49

Nem fizetett gyermektartást, börtönbe kerülhet a korábbi MU-játékos

Minden más foci
2025.09.24. 17:04

A Napoli hosszabbított a válogatott szélsővel – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 14:35

Megszenvedett a nyeretlen újonccsapattal a Napoli, de hibátlan maradt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.09.22. 22:51
Ezek is érdekelhetik