Juventus: „Vidal inkább az MU-t választaná, mint a Realt”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.30. 13:04
Bár a Real Madrid a BL-győzelemmel Európa-trónjára ült, a Manchester United pedig nem indulhat a nemzetközi kupában, a torinói Tuttosport értesülése szerint a Juventus középpályása, Arturo Vidal inkább az angolokat választaná távozása esetén.

A chilei válogatottal a nyolcaddöntőig jutó játékos a brazilok elleni elveszített tizenegyespárbaj után azt nyilatkozta, hogy most elutazik egy kis nyaralásra, mert szüksége van a feltöltődésre a családjával, hogy erősebben térjen vissza, mint valaha.

A Tuttosport szerint a 27 éves középpályás angol kérőből nem szenved hiányt, a Manchester United mellett a Chelsea és az Arsenal is érdeklődik a dinamikus játékosért.

Eddig egyik csapattól sem érkezett ajánlat a Juventushoz, de a lap szerint Vidal minden csapatnál jobban preferálná a Manchester Unitedet, beleértve még a torinói együttest is.

A torinói újság szerint 60 millió eurót kéne az asztalra letennie a vevőjelöltnek, és hogy Vidal távozásának nagyobb az esélye, mint a másik körülrajongott középpályás, Paul Pogbáénak.

Legfrissebb hírek

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 18:44

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Csaknem 4.5 milliárd euró elköltése után így állnak a PL csapatai

Angol labdarúgás
2025.09.02. 19:34

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41
Ezek is érdekelhetik