Milan: hivatalos, Allegrit kirúgták! Inzaghi követheti

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.13. 11:34
null
Allegri a Sassuolótól elszenvedett vereség után nem húzta tovább (Fotó: Action Images)
Menesztették Massimiliano Allegrit, az AC Milan labdarúgócsapatának vezetőedzőjét. A rossoneri vasárnap este 4–3-as vereséget szenvedett a Sassuolótól, a hétfői tréninget pedig már nem a 46 éves edző vezényli, miután délelőtt a Milan megerősítette, hogy távozik a csapattól.

 

A Milan egyelőre Mauro Tassottit, Allegri eddigi segítőjét nevezte meg a csapat ideiglenes irányítójának, ő vezeti a mai edzést is, ugyanakkor Allegrivel együtt a teljes stáb távozik a klubtól.

SOKÁIG HÚZTA
Az elmúlt tizennyolc évben mindössze Carlo Ancelotti (8.5 év) volt hosszabb ideig az AC Milan vezetőedzője Allegrinél.

A La Gazzetta dello Sport és több olasz lap szerint ugyanakkor nem Tassotti lesz a végleges megoldás a posztra, ugyanis a Milan vezetői már Filippo Inzaghival, a Primavera-csapat edzőjével tárgyalnak arról, milyen feltételekkel követné az eddigi vezetőedzőt.

A Gazzetta másik „jelöltje” Clarence Seedorf, aki ugyancsak jelentős Milan-tapasztalattal bír, ám edzőként még egyáltalán nem bizonyított, hiszen jelenleg is a Botafogóban játszik, ám sajtóinformációk szerint a brazíliai szerződésében szerepel egy kitétel, miszerint ha felhagy a játékkal, akkor ingyen távozhat.

A Milannal bajnokságot (2010–2011) és olasz Szuperkupát (2011) nyerő Allegri eddig 176 mérkőzésen irányította a milánói piros-feketéket, mérlege kevéssel ötven százalék fölötti. A 2013–2014-es szezonra látványosan megfáradt a kapcsolata csapatával, az egész idényben gyengélkedő Milan tizenkilenc forduló után mindössze a tizenegyedik a Serie A-ban, lemaradása a még nemzetközi kupaszereplést érő 5. helyen álló Veronával szemben tíz pont.

A Milan két kupában még áll: legközelebb az Olasz Kupában szerdán a Spezia ellen játszik, míg a Bajnokok Ligájában az Atlético Madriddal vív nyolcaddöntőt február végén, március elején.

 

Legfrissebb hírek

Serie A: Mel Gibson is megnézte a Roma győzelmét a Verona ellen

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 16:56

A Genoa és a Torino is továbbjutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2025.09.25. 22:56

A Milan egykapuzva ejtette ki a Leccét az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 22:55

Az AC Milan és az Inter megállapodást kötött az új stadionról

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 16:56

Elsírta magát a római derbi főhőse a győztes gól után

Olasz labdarúgás
2025.09.22. 10:11

Pulisic volt a Milan nyerőembere az Udinese otthonában

Olasz labdarúgás
2025.09.20. 22:42

Több mint fél évszázada fennálló rekordot döntött meg Modric a Bologna elleni meccsen

Olasz labdarúgás
2025.09.15. 09:42

Jó az öreg a háznál: a 40 éves Modric góljával nyert a Milan a Bologna ellen

Olasz labdarúgás
2025.09.14. 22:48
Ezek is érdekelhetik